Lám Béla

Full text search

Lám Béla (Medgyes, 1892. febr. 18.Kolozsvár, 1973. aug. 29.): író, gépészmérnök. 1913-ban szerzett gépészmérnöki diplomát. Bp.-en és Kolozsvárott az államvasutaknál kapott állást. Ebben az időben kötött barátságot Boncza Bertával, eljegyezte, de jegyességét Ady Endre közbelépése miatt felbontotta. Az I. világháború idején Galíciában megsebesült és orosz fogságba került. Hat évet töltött Szibériában. Életének 1911-től 1922-ig terjedő időszakát örökítette meg a Körön kívül c. életrajzi regényében (1967). A hadifogságból hazatérve (1921) Kolozsvárott ismét az államvasutaknál teljesített szolgálatot. Az általa szabadalmaztatott gőzmozdonyok működését szabályozó porlasztó ma is ~ Béla-porlasztó néven ismert. 1925-től 1929-ig Bukarestben gépészmérnök, majd Kolozsvárott dolgozott, 1942-től három évig Bp.-en élt. Azután Kolozsvárott a Mezőgazdasági Ak. gépészeti tanszékén tanított nyugdíjba vonulásáig (1958). Szépirodalmi művei az Erdélyi Helikon és a Pásztortűz c. folyóiratokban jelentek meg 1933–1935 között, később az Utunkban publikált. Műszaki tanulmányai a Korunkban jelentek meg. Kiadásra előkészítette a Körön belül c. elbeszéléskötetét, de megjelenését már nem érte meg. – M. Mezőgazdasági traktorok (Bukarest, 1961); Körön kívül (r., Bukarest, 1967); Körön belül (elb., Bukarest, 1974). – Irod. Szerdahelyi István: L. B. A körön kívül (Kortárs, 1968. 2. sz.); Implon Irén: Látogatás L. B.-nál (Fáklya, 1971. 307. sz.); Mikó Imre: L. B. 80 éves (Utunk, 1972. 2. sz.); Köllő Károly: L. B. halálára (Igazság, 1973. 207. sz.); Mikó Imre: Akik előttem jártak (Bukarest, 1976).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi