Lányi Béla
Lányi Béla (Szolnok, 1894. nov. 25. – Bp., 1968. febr. 15.): kémikus, egyetemi tanár, a kémiai tudományok doktora (1956). A bp.-i műegy. vegyészmérnöki karán elkezdett tanulmányait az I. világháború miatt megszakította. Leszerelése után 1921-ben szerezte meg oklevelét. Tanársegéd a műegy. kísérleti fizika tanszékén, 1925-ben ösztöndíjjal Berlinben a Kaiser Wilhelm Institutban dolgozott. Hazatérve a bp.-i műegy. elektrokémiai tanszékén tanársegéd, majd 1930-ban adjunktus. A műegy.-en magántanári képesítést szerzett (1931). 1939-től a műszaki egy. elektrokémiai tanszékének rk., 1942-től ny. r. tanárra. 1948-tól egy.-i tanársága mellett az új Fémipari Kutatóintézetnek is ig.-h.-e volt. 1957-ben nyugdíjazták. Tudományos működésének középpontjában a timföld- és alumíniumgyártás problémái álltak. A Bayer-féle feltárás időfüggésével, gazdaságossági problémáival, új csőreaktor konstruálásával, a vörösiszapgyártás melléktermékeinek hasznosításával foglalkozott. Számos szabadalom birtokosa e területről, továbbá kerámiai tárgykörből. Vizsgálta az elektródok szerepét elektrolízis során, kísérletezett fém-fémoxid galvánelemekkel és megfelelő anódmasszák előállításával. Szakirodalmi munkássága jelentős. – F. m. Elektrochemia (I-II., Bp., 1946–47); A thermodinamikai gondolkodásmód elemei (Miskole, 1952); Elektrotermikus eljárások (Bp., 1955); Általános és fizikai kémiából válogatott fejezetek (Bp., 1961); Fázisok határán jelentkező vagy keletkező villamos potenciálok (Bp., 1962). – Irod. Zöld E.: In memoriam B. L. (Periodica Polytechnica, Chem. Eng., 1969).
