Laziczius Gyula
Laziczius Gyula (Újpest, 1896. aug. 18. – Bp., 1957. aug. 4.): nyelvész, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1935. r. 1945 – 49). a nyelvészeti tudományok doktora (1957). A bp.-i egy.-en szerzett középisk. tanári oklevelet. Az I. világháború után óraadó tanár. A Tanácsköztársaság idején tanúsított magatartása miatt 1922-ben tanári állásából elbocsátották, és magántisztviselő lett. A 20-as években több folyóirat munkatársa (Magyar Írás, Nyugat, Budapesti Szemle, Magyar Szemle stb.), ill. cikkírója. Az orosz irodalom köréből jelentek meg cikkei és tanulmányai. Közben nyelvészettel kezdett foglalkozni. 1932-ben a bp.-i egy. bölcsészeti karán magántanár, 1938-tól az általános nyelvészet és fonetika ny. rk., 1940-től 1949-ig ny. r. tanára. Az általános nyelvészet, fonetika és fonológia kérdéseivel foglalkozott; az utóbbi tudományágban az addigi lélektani irányzattal szemben a funkcionális szemlélet fontosságát emelte ki, bevezette az emfatikumok fogalmát. Foglalkozott a nyelvjáráskutatás európai előzményeivel és m. hátterével is. Cikkei számos külföldi és hazai szaklapban jelentek meg. – F. m. Fonetika (Bp., 1944); Lehrbuch der Phonetik (Berlin, 1961). – Irod. Vértes Edit: L. Gy. (Magy. Nyelvőr, 1957. 3. sz.); Harmatta János: L: Gy. (Nyelvtud. Közl., 1958. 1. sz.); Tárnóczy Tamás: Juliuu v. L. (Zeitschrift für Phonetik und allg. Sprachwissarschaft, 10. évf. 3. sz.)
