Lénárt Edit

Full text search

Lénárt Edit (Bp., 1890. júl. 16.Bp., 1971. szept. 14.): pszichológus. 1916-ban kezdte egy.-i tanulmányait Bp.-en, majd göttingeni (1920) és müncheni (1922) tanulmányút után doktorált a bp.-i tudományegy.-en filozófia–angol szakon. 1925-1935 között a Magy. Izr. Kézmű- és Földműves Egyesület pályaválasztási laboratóriumát, 1930–1940 között az Egyetemi Gyermekklinika pszichofiziológiai laboratóriumában az ambulanciát vezette. 1949. júl. 1-én nevezték ki a (később MTA) Gyermeklélektani Intézetbe tudományos kutatónak, majd a fejlődéslélektani osztály vezetőjének; szervezte az intézet szakmai szemináriumát, tagja volt az intézet tudományos tanácsának. Akkori publikációinak többsége angol, német, holland nyelvterületen jelent meg. Elsők között állította a pszichológiát a mindennapi élet szolgálatába. A II. világháború után, Baranyai Erzsébettel közösen írt munkája (A logikai gondolkodás fejlesztése a számtan és nyelvtan tanításának keretében, Ped. Szle, 1951) az első tudományos vitát váltotta ki a pszichológia és a pedagógia területén. Jelentősen hozzájárult az isk.-i számtantanítás logikai gondolkodást fejlesztő módszereinek pszichológiai megalapozásához. Baranyai Erzsébettel együtt dolgozta ki 1957–1962 között a Binét–Éltes-féle intelligencia-tesztsorozat korszerűsített változatát, amely ma is használatban van. – F. m. Anschauliche Inhalte im ästhetischen Erlebnis (Zeitschrift für Psychologie, 1926); 33 női pálya (Dolgozó Asszonyok Lapjának Könyvtára, 1936); Scholing der Arbeidskrachten. Psychologie van het Bedrijsleven (Haarlem, 1935); A tehetség lélektana (Tehetségproblémák c. kötetben, Bp., 1934); Behavior modifications under stress (Proceedings and Papers of the Twelfth International Congress of Psychology, Edinburgh, 1950); A gondolat folytonosságának kifejezése a tartalom kisebb köreiben (Pszichológiai Tanulm., Bp., 1958); Az írásbeli közlés gondolkodáslélektani vonásai (Baranyai Erzsébettel, Bp., 1959); A „család” fogalomrendszere és a relációkban való gondolkodás (Pszichológiai Tanulm., Bp., 1959); The continuity of thought in the compositions of children (Proceedings of the Fifteenth International Congress of Psychology, Brüsszel, 1959); A kifejezés szemantikai pontossága 10–14 éves korban (Pszichológiai Tanulm., Bp., 1962).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi