Lichtenberg Emil
Lichtenberg Emil (? , 1874. ápr. 2. – Bp., 1944. dec. 6.): karmester és zeneíró. Koessler János és Szendy Árpád tanítványa. 1902-től az Operaház korrepetítora, 1907 – 1925 között karmestere, 1908-ban megalapította a Magyar Nők Karegyesületét, 1910-ben a Budapesti Karénekegyesületet (férfikar). E kettő egyesítéséből, műkedvelő zenekarral kiegészítve, létesítette 1919-ben a Budapesti Ének- és Zenekaregyesületet, mely 1951. jan. 1-ével szűnt meg (ill. beolvadt a Budapesti Kórusba). Az együttessel, melynek vezetője és karmestere volt, rendszeresen tartott hangversenyeket. Utoljára 1944. febr.-ban lépett fel. Dec. elején feleségével együtt a nyilasok elhurcolták. Előadásaival nagy érdemeket szerzett a klasszikus kóruskultúra mo -i megalapozása, az oratóriumok megismertetése és elterjesztése, Bach és Händel népszerűsítése terén. A Händel-oratóriumok nagy részét ő mutatta be Bp.-en. – F. m. Beethoven zongoraszonátái (Bp., 1939); J. S. Bach élete és művei (Bp., 1940); Mozart élete és művei (Bp., 1943); Beethoven kamarazenéje (Bp., 1943). – Irod. Fodor Gyula: L. E. (Zenei Szle, 1917. 8. sz.); Fischer P.: Emlékezés L. E.-re (Országos Filmharmónia Műsorfüzetei, 1957. 33. sz.); Péterfi István: Emlékezéseim (Bp., 1965).
