Lipót, I.
Lipót, I. (Bécs, 1640. jún. 9. – Bécs, 1705. máj. 5.): magyar király (1657 – 1705), a német-római birodalom császára (1658 – 1705). III. Ferdinánd és a spanyol ágból való Habsburg Mária Anna második fia. Papnak szánták, s jezsuita nevelői élete végéig nagy befolyással voltak rá. Bátyjának, IV. Ferdinándnak halála után 1654-ben Mo. királyává koronázták, majd atyja halála után átvette az uralkodást. Hogy Ny-Európában szabad keze legyen, a törökkel igyekezett békében élni, ezért, bár 1664-ben Szentgotthárdnál hadai Montecuccoli vezérletével megverték a nagyvezér seregét, a vasvári békében a török összes mo.-i hódítását elismerte. Az emiatt és ~ abszolutista törekvéseivel együtt járó politikai és gazdasági rendszabályok miatt, melyek Mo. alávetésére irányultak, egy elkeseredett főnemesi csoport összeesküvést szőtt ellene (Wesselényi-féle összeesküvés). ~ 1671-ben az összeesküvést elfojtotta, majd felfüggesztette az ország politikai önkormányzatit és megkezdte az abszolutizmus kíméletlen kiépítését. Katonai uralmat vezetett be, és esőszakos ellenreformációs eszközökkel üldözte a prot.-okat (pozsonyi és eperjesi vértörvényszékek, a prot. nemesek birtokainak sorozatos elkobzása). Ez váltotta ki a köznemesség egy részénél és a nép szeles rétegeiben a bujdosó mozgalmat, amely végül Thököly, majd Rákóczi szabadságharcába torkollott. Közben, mivel a német birodalomból kiszorult, Bécs 1683-i sikertelen török ostroma után megindította a török elleni háborút, hogy DK-en szerezzen új területeket. 1686-ban hadai visszavették Budát, majd fokozatosan Mo. szinte egész területét. 1687-ben a soproni ogy.-sel megszavaztatta a Habsburg-ház örökösödését a m. trónon, ugyanakkor a rendek lemondottak az Aranybulla ellenállási záradékáról. 1691-ben a Diploma Leopoldinummal az erdélyi fejedelemséget a Habsburg birodalomhoz csatolta. A törökökkel kötött karlócai béke (1699) után a visszaszerzett területeken „új berendezkedést” vezetett be. A m. nemeseknek okirattal kellett igazolniuk birtokjogukat, ugyanakkor idegen főurak, hadiszállítók hatalmas birtokokat kaptak. A D-i országrészt katonai határőrvidékké alakította. A háborúval járó terheket különböző új, főként fogyasztási adók kivetésével fedezte, melyeket az idegen zsoldosok által amúgy is kirabolt parasztságon erőszakkal is behajtottak. Az országos elkeseredés robbantotta ki 1697-ben a hegyaljai, majd 1703-ban a tiszaháti felkelést. Az ebből kibontakozó Rákóczi-szabadságharc ellen ~ nem tudott teljes erejével fellépni, mert az 1701-ben indult spanyol örökösödési háború a birodalom katonai erejét lekötötte. Bár a háborúban a franciák előretörését sikerült megállítania, a Ny- európai politikára való korábbi Habsburg befolyást többé nem tudta visszaszerezni. – Irod. Acsády Ignác: Magyarország története I. L. és I. József korában (1657 – 1711) (Bp., 1898); Újhelyi Péter: Az állandó hadsereg története I. L. korától Mária Terézia haláláig (1657 – 1780) (Bp., 1914); Magyarország története (I. Bp., 1967).
