Madarász Emil
Madarász Emil (Nagyszentmiklós, 1884. nov. 12. – Bp., 1962. febr. 18.): költő, író, újságíró. A tanítóképzőt elvégezve Bp. egyik magánisk.-jában volt tanító. Első versei a század elején a Népszavában jelentek meg. 1908-tól az MSZDP tagja. 1918-ban a gödöllői Katonatanács tagja. 1919-ben belépett a KMP-be. A Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadseregben harcolt, a Vörös Katona c. lap politikai megbízottja volt, majd a Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált. 1923-tól 1946-ig a SZU-ban élt, ott a Sarló és Kalapács, valamint az Új Hang munkatársa volt. A II. világháború idején Alma Atában az Irodalmi Alap vezetője volt. Hazatérve az Új Szó, majd a Népszava munkatársa. Számos szovjet regényt fordított. Legjobbak azok az írásai, amelyek a hétköznapi élet, a jövőért harcoló nép névtelen hőseit ünneplik. – F. m. Város (novellák, versek, Bálint Aladárral, Bp., 1906); Versek 1905 – 1947 (Bp., 1949); Tabojdok (mese, Bp., 1951); Hatvan dollár (elb., Bp., 1951); Csihajda (legenda 1919-ből, Bp., 1953); Ötven év (válogatott költemények, Illés Béla bevezetésével, Bp., 1954); Tegnap és tegnapelőtt (Két poéma, Bp., 1955); Terülj kendő (verses mesék, Bp., 1955); A dohányszín-ruhás ember (elb. költemény, Bp., 1956); Legendák (versek, Bp., 1957); Hűség (versek, Bp., 1958); A kék ház (r., Bp., 1958); Az árulós (elb. költemény, Bp., 1959); Huszonegy vörös rózsa (elb. költemény, Bp. 1959). – hod. Bölöni György: Magyarság-emberség (Bp., 1959); Illés Béla: Ahogy a kortárs látta (Bp., 1961); Lányi Sarolta: M. E. (Kortárs, 1962.)
