Marót Károly
Marót Károly (Arad, 1885. márc. 2. – Bp., 1963. okt. 27.): klasszika-filológus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1945, r. 1956), Kossuth-díjas (1962). A bp.-i egy. elvégzése után vidéken volt középisk. tanár. 1917-ben a kolozsvári egy.-en magántanár, majd 1924-ben a szegedi egy.-en a klasszika-filológia rk. tanára. 1946-ban tanszékvezető r. tanárnak nevezték ki. Szegedről 1947-ben Bp.-re került és a bp.-i egy.-en tanított egészen haláláig; Megalakulása (1958) óta elnöke volt az Ókortudományi Társ.-nak. Nagy irodalmi működést fejtett ki. Tanulmányainak többsége a görög eposz korát és etnográfiai vonatkozásait tárgyalja. – F. m. Fejezetek a Homeros kérdéshez (Bp., 1907); A vallás egyénlélektani gyökerei (Bp., 1919); Homeros harcleírásai és az epikus műfaj kialakulása (Csengery-emlékkv., Szeged, 1926); Goethe görögsége (Szeged, 1932); Hornyánszky Gyula (Bp. 1934); Faj- és fejlődés az ethnológiában (Ethnographia, 1936); Homeros „a legrégibb és legjobb” (Bp., 1948); A görög irodalom kezdetei (Bp., 1956, németül 1960). – Irod. Szalay Ágnes: M. K. irodalmi munkássága (Antik Tanulm. 1955); Trencsényi-Waldapfel Imre: M. K. (Magy. Tud. 1964. 3. sz.); Moravcsik Gyula: M. K. (Antik Tanulm. 1964. 1 – 2. sz.); Ortutay Gyula: M. K. temetésén (Ethnographia, 1964. 1 – 2. sz.).
