Mártonffy Károly

Full text search

Mártonffy Károly (Belényes, 1890. szept. 16.Bp., 1979. máj. 22.): jogász, egy.-itanár, az állam- és jogtudományok kandidátusa (1957). 1920-ban kapott jogi diplomát a bp.-i tudományegy.-en. Közhivatali pályáját a Vallás- és Közoktatásügyi Min.-ban kezdte. 1927-től a bp.-i műegy. közgazdasági fakultásán oktatott. 1933-ban a bp.-i tudományegy.-en magántanár, majd c. egy.-i ny. rk. tanár lett. 1941-ben a műegy. ny. r. tanárává nevezték ki. 1945-től nyugdíjba vonulásáig (1968) az ELTE (Eötvös Loránd Tudományegy.) Állam- és Jogtudományi Karán oktatott, 1960-ig tanszékvezető egy.-i tanár (államigazgatási jog), 1949-1952 között a kar dékánja. Tagja volt az Államjogi és Államigazgatási Jogi Kormánybizottságnak. Beér Jánossal irányította az Államigazgatási Tudományos Munkaközösséget. A közigazgatási jogtudományi irányzat képviselője, a m. és nemzetközi közigazgatástudomány ismert művelője. A közszolgálati jog elméletét és pragmatikáját kidolgozó monográfiája alapmű. – F. m. Közszolgálat utánpótlása és a gyakorlati közigazgatási vizsgáról szóló törvény magyarázata (Bp., 1935, 1937); A korszerű közszolgálat útja (I-XVI, Bp., szerk., 1936-43); A magyar közigazgatás megújulása (Bp., 1939).– Irod. M. K. (1890-1979) (Állam és Igazgatás, 1979. 7. sz.).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi