Mayer Ferenc Kolos

Full text search

Mayer Ferenc Kolos (Eger, 1899. júl. 6.Washington, USA, 1988. nov. 15.): orvos, orvostörténész, bibliográfus. Középiskoláit Egerben végezte a ciszterciták gimn.-ában, majd belépett a ciszterci rendbe. Tanulmányokat folytatott az innsbrucki főiskolán; a filozófia mellett idegen nyelveket tanult. 1919 őszén kilépett a rendből, beiratkozott a bp.-i egy. orvosi karára, ahol 1925-ben orvosdoktori oklevelet szerzett. Egy.-i évei alatt fordult figyelme az orvostörténet felé, medikusként számos ilyen tárgyú írása jelent meg az Orvosi Hetilap hasábjain. 1927-ben kiadta Az orvostudomány története c. összefoglaló munkáját. 1925-27-ben az egy. Kórbonctani Intézetében, majd az Uzsoki utcai Kórházban dolgozott kórboncnokként. 1928-ban hosszabb tanulmányutat tett Európában, jeles orvostörténeti intézetekben és tanszékeken végzett kutatásokat. 1930-ban az USA-ban telepedett le. 1931-től 1954-ig szerkesztette a hadsereg kezelésében lévő Orvosi Könyvtárban az Index Catalogue c. orvosi lapot. Nevéhez fűződik a koreai háború idején mindkét oldalon jelentős áldozatokat követelő epidémiás hemorrhagiás láz okának tisztázása. Pályafutásának utolsó húsz esztendejében a Pentagon Fort Mayer Kórházában működött gyakorló orvosként. Széles nyelvtudását – 19 nyelven beszélt – az USA hadügyminisztériuma is igénybe vette dokumentációs és referáló részlegének munkájában. 1974-ben vonult nyugdíjba, ezredesi rangban. A m. orvostörténelem támogatására 1983-ban létrehozta a Mayer Ferenc Kolos-alapítványt. A Magy. Orvostörténelmi Társ. Weszprémi- és Zsámboky-emlékéremmel, t. tagsággal tüntette ki. 1988-ban hasonmás kiadásban megjelent – a 20. század orvostudományát is tárgyaló fejezettel kiegészítve – Az orvostudomány története c. könyve. – Irod. Rózsa Györgyné: M. F. K. életműve (Orv. Hetil., 1989. okt. 29.).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi