Méhes Gyula(Kraszna, 1897. márc. 28. – Bp., 1970. okt. 10.): farmakológus, biológus, egyetemi tanár, az orvostudományok kandidátusa (1952). A kolozsvári egy. orvosi karán megkezdett, de katonáskodása miatt félbeszakadt tanulmányait Szegeden fejezte be be. 1923-tól a szegedi egyetem Gyógyszertani Intézetében dolgozott. Az 1925–26. tanévben ösztöndíjasként a bécsi Gyógyszertani Intézetbe került, ahol 1932–33-ban első asszisztens. Hazatérve a tihanyi Magy. Biológiai Kutatóintézet munkatársa lett (1927). Az 1928–29. évben állami ösztöndíjasként Londonban tanult. Tihanyban 1940-ig működött. Tihanyi évei során általános biológiai, továbbá összehasonlító élettani és farmakológiai kutatásokkal foglalkozott. 1940–44-ben a kolozsvári tudományegy. orvosi karán egy.-i tanár, a Gyógyszertani Intézet ig.-ja. Kolozsvári egy.-i tanári működése során újjászervezte az egy. gyógyszertani tanszékét és vizsgálatokat indított meg a szénhidrát-anyagcserét befolyásoló növényi anyagok felkutatására és hatásmechanizmusuk tisztázására. 1944 őszén elhagyta Kolozsvárt, bevonult katonának. 1946-tól a pécsi gyógyszertani tanszékén tanított nyugdíjazásáig (1969). Két ízben volt (1949–50 és 1951–54) az orvosi kar dékánja. – Irod. Szekeres László: Prof. Dr. M. Gy. (Orv. Hetil., 1971).
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.