Mikes Imre, Gallicus

Full text search

Mikes Imre, Gallicus (Bp., 1900. febr. 9.Kihei, Hawaii, USA, 1990. márc. 30.): újságíró, szerkesztő. Tengerésznek készült, majd az újságíró pályát választotta. 1920-ban Szatmárban a Szamos c. lap szerkesztőségében kezdte az újságírást. 1935-ig működött a kolozsvári Keleti Újságnál, a Brassói Lapoknál, majd főszerk.-je lett a Nagyváradi Naplónak. Munkatársa volt a Korunknak is. Részt vett a Metamorphosis Transsylvaniae c. kötet szerkesztésében (1934). Egy cikksorozatáért, amely a Brassói Lapokban jelent meg (A Dnyeper partján minden csendes) három és félévi, az Erdély útja c. kötetéért két és félévi börtönre ítélték Romániában, majd 1936-ban Mo.-ra toloncolták. A könyvet Mo.-on is elkobozták. Bp.-en belépett Az Újság c. napilap szerkesztőségébe, ez a lap küldte ki Párizsba tudósítónak, 1938 őszétől a Magyar Nemzet tudósítója is volt. 1941. jan. 8-tól használta mint tudósító a Gallicus nevet. 1947-ig tudósított, 1946-tól mint a m. követség sajtóelőadója is. Nagy Ferenc lemondása után emigrációba vonult. Megindította a Nyugati Hírnök c. hetilapot, valamint annak francia változatát (Courrier de ĽOccident). Lapja 1952 őszén szűnt meg. 1951-től 1976-ig a müncheni Szabad Európa Rádiónál dolgozott, a Reflektor c. műsort szerk. 1982-től Hawaii-n élt. – F. m. Erdély útja (tanulmány, Brassó, 1930); Arzén (r., Brassó, 1931, Pozsony, 1933); A francia prostitúció (tanulmány, Párizs, 1933); Erdély útja Nagymagyarországtól Nagyromániáig (I-II., Kolozsvár, 1936); Reflektor (Történelmi dokumentumok, München, 1977). – Irod. Borbándi Gyula: Lelkiismerete parancsai szerint. A kilencvenéves M. I. (Magy. Nemzet, 1990. febr. 9.).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi