Nádasdy Kálmán
Nádasdy Kálmán (Bp., 1904. nov. 25. – Bp., 1980. ápr. 17.): operarendező, zeneszerző, műfordító, Kossuth-díjas (1950, 1954, 1965), kiváló művész (1952). Birkás Lilian operaénekesnő férje. Már 18 éves korában kapcsolatba került az operaműfajjal: ekkor fordította le Puccini 3 egyfelvonásos operájának (A köpeny, Angelica nővér, Gianni Schicchi) szövegkönyvét. 1922-25 között az Áll. Operaház rendező-gyakornoka, majd 1926-32-ben a bp.-i Zeneműv. Főisk.-n Kodály Zoltán zeneszerzés-tanítványa. 1933-tól 1957-ig az Operaház rendezője; 1957-től vezető főrendezője; 1959-től 1966-ig ig.-ja; 1948-tól a Színház- és Filmművészeti Főisk. egyetemi tanára, 1964-74 között főig.-ja, ill. rektora. A Magy. Színházművészeti Szövetség díszelnöke, 1938 óta sikeresen rendezett külföldön is: a milánói Scalában és a velencei La Fenicében (Turandot); a Firenzei Maggio Musicalét (A kékszakállú herceg vára, Székely fonó); a bécsi Staatsoperben (Bohémélet); Helsinkiben (Bánk bán); 1948-ban Palermóban (Hoffmann meséi); a Veronai Arénában (Carmen). Vendégként rendezett prózai színházakban is. Operett-rendezései ugyancsak a műfaj kiemelkedő eredményei közé tartoznak. Dolgozott a filmstúdióban, 1949-ben ő készítette az első színes m. filmet, a Ludas Matyit. Nevéhez fűződik 1948-49-es filmünk, a Föltámadott a tenger (I-II. rész, 1953). Erőssége a monumentalitás, a nagy tömegek látványos mozgatása volt. Munkásságának súlypontját operarendezései alkotják. Működése alatt a m. operarendezés egyik legmarkánsabb egyénisége volt. Énekes színészek és operaénekesek egész gárdáját nevelte. Rendezéseit a mű világos és a kornak szóló értelmezése határozta meg. Ezért a zenében és a szövegben megfogalmazott drámát helyezte az előadás középpontjába. Minden munkájának kiindulópontja természetesen maga a zene. A realista operajátszás kiváló képviselője, egyéni felfogású művész, rendezői módszere hatásosan és eredményesen ragadja meg az egyes szereplők és a kórus színészi feladatait. Pályája utolsó rendezéseiben (pl. A kékszakállú herceg vára, Trisztán) közeledett a legmaibb stílusokhoz, így az új bayreuthi eszmékhez. Európa számos országában vendégszerepelt. Szobrát a Színház- és Filmművészeti Főisk.-a 1984. nov. 25-én leplezték le. – Jelentősebb operarendezései: Mozart: Figaro házassága, Don Giovanni; Rossini: Tell Vilmos; Beethoven: Fidelio; R. Strauss: Salome, Arabella, Daphné; Moniuszko: Halka; Erkel: Hunyadi László; Kodály: Székelyfonó; Farkas F.: A bűvös szekrény stb. Az Operaszövegkönyvek sorozatban számos operaszöveg fordítása jelent meg. – Zeneművei: Körtefa (1932); Juhászlegény (1935). Kiadványai: Népdalkórusok (Bárdos Jenővel és Ádám Lászlóval, 1933); Társas énekek (régi mesterek műveiből férfikarra, saját fordításaival, 1935).– Irod. Huszár Klára: Operarendezés (Bp., 1970); Mátrai Betegh Béla: Nekrológ (Magyar Nemzet, 1980. ápr. 18.); Szinetár Miklós: Nekrológ (Új Tükör, 1980. ápr. 18.); Sík Ferenc: Búcsú N. K.-tól (Film, Színház, Muzsika, 1980. ápr. 26.) Lengyel György: Nem tűrte a középszerűt, N. K.-ról (Új Tükör, 1983. 35. sz.); Vámos László: Nagy mestertől tanulhattunk (Új Tükör, 1984. nov. 4.); Antal István: „Minden elmúlik, csak a szépség örök”. N. K. filmrendező portréja (Filmkultúra, 1987. 4-5. sz.); Tarnai Timea: N. K. színészpedagógiai munkásságáról (Színháztud. Szle 1989. 7.).
