Nagy István
Nagy István (Csíkmindszent, 1873. márc. 28. – Baja, 1937. febr, 13.): festő. Kolozsvárt tanítóképzőt végzett, két évig tanított, majd a Mintarajzisk -ban tanult 1894-től 1897-ig. 1898-ban Münchenben, 1900-ban Párizsban, 1902-ben Rómában járt, aztán hazatért Erdélybe. Az I. világháború idején a 22. székely gyalogezred hadifestője volt. Háborús rajzait 1916-ban állították ki. Ezután főleg drámai hangulatú arc- és tájképeket készített szénnel vagy pasztellel. A 20-as évek elejétől Baja, Szentes és Kecskemét környékén vándorolva festette képeit. Több erdélyi kiállítás után a Nemzeti Szalonban 1923-ban rendezett gyűjteményes kiállítása nagy feltűnést keltett; ezt 1927 és 1929-ben újabbak követték. 1924-ben elnyerte a Szinyei Társ. festészeti díját. 1925 – 26-ban Kolozsvárt és még ez évben bp.-i műtermében is rendezett kiállítást. 1934-ben a Nemzeti Szalonban, 1935-ben a Műteremben és egyidejűleg a bajai Nemzeti Szállóban volt gyűjteményes kiállítása. 1966-ban Székesfehérvárott, 1967-ben pedig az MNG-ben rendezték meg gyűjteményes kiállítását. 1936-ban Beczkói Bíró Henrik díját nyert el Öregasszony c. képével. Élete utolsó éveit 1931-től Baján töltötte súlyos tüdőbajjal. Művészete a magyar realista festészet egyik csúcspontja. Főként krétával és pasztellel rajzolt tájait és portréit a puritán hangvétel, a konstruáló erő jellemzi. Hatása ma is érezhető a magyar piktúrában. – Irod. Surányi Miklós: N. I. (Bp., 1930); Farkas Zoltán: N. I. (Magy. Művészet, 1935); Radocsay Dénes: Emlékezés N. I.-ra (Szépművészet, 1943); Lyka Károly: N. I. (Bp., 1944); Pap Gábor: N. I. (Művészet, 1962); Solymár István: N. I. emlékkiállítása (1967-es MNG emlékkiállítás katalógusa).
