Nagy László
Nagy László (Kisújszállás, 1857. jún. 27. – Bp., 1931, febr. 25.): pedagógus, tanügyi író. A bp.-i egy.-en 1880-ban tanári oklevelet szerzett. Kezdetben geológiával foglalkozott. 1881-től bp.-i tanítóképző intézeti tanár. Iskolájában szervezte meg 1909-ben az első pedagógiai lélektani laboratóriumot. 1916- tól az Apponyi Kollégium kísérleti lélektani előadója, 1918-tól tanítóképző intézeti szakfelügyelő. Döntő szerepe volt 1903-ban a Gyermektanulmányi Társ. megalapításában, amelynek 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején is irányítója. 1922-ben nyugdíjazták. Nyugdíjazása után a Székesfővárosi Pedagógiai Szeminárium lélektani laboratóriumát szervezte meg s vezette haláláig. 1890 – 1907 között a Magyar Tanítóképző c. lap szerk.-je, 1907-ben megindította A gyermek c. folyóiratot és 1929-ig szerk. Részt vett 1910-ben a bp.-i Gyermektanulmányi . Múz. megalapításában. A m. gyermektanulmányozás vezető alakja. Ő foglalkozott először Mo.-on a gyermekrajzokkal. Pedagógiai alapelve: a gyermeki fejlődés menetéhez idomuló és a gyermek érdeklődésével számoló oktatás. A közvetlen megfigyelésre, gyakorlati foglalkozásokra, a cselekvésre, a munkára épített didaktikájával túljutott kora polgári pedagógiai nézetein. – F. m. A gyermek érdeklődésének lélektana (Bp., 1908); Didaktika fejlődéstani alapon (Bp., 1921). – Irod. Baranyai Erzsébet: N. L. munkásságának neveléstudományi eredményei (Bp., 1932); Kemény Gábor: Egy magyar kultúrpedagógus (Bp., 1943).
