Noszlopy Gáspár(Vrácsik, 1822 – Pest, 1853. márc. 3.): szabadságharcos. 1848. szept.-ben mint Somogy vm.-i szolgabíró a megyei népfelkelés egyik szervezője. 1849. febr.-ban bátyjával, Antallal együtt Debrecenben tervet dolgozott ki D-Dunántúl felszabadítására. A tervet elfogadták, és a két testvér 1849. ápr.-ban hozzáfogott a végrehajtáshoz. ~ három hónapra felszabadította Somogy vm.-t, de a cári csapatok előrenyomulásának hírére 1849. júl. végén harcolva Komárom felé vonult vissza. A fegyverletétel után 1850. ápr. ig bujdosott. Ekkor elfogták. Pesten hadbíróság elé állították, de még az ítélethozatal előtt megszökött. Kapcsolatba került Mack József volt honvéd ezredes illegális mozgalmával. 1852 nyarán, amikor a Mack-féle mozgalom felgöngyölítése elkezdődött, Kecskeméten toborzott batátai segítségével a császár elfogatását tervezte. Miután tervét felfedték, a Dunántúlra menekült s a Bakonyban szabadcsapatokat szervezett. 1852. nov. 16-án elfogták. Még egyszer megszökött, de újra elfogták és Pesten kivégezték: – Irod. Noszlopy Tivadar: Elmúlt időkből (Kaposvár, 1910); Noszlopy Antal visszaemlékezései (szerk. és bevezette Vörös Károly, Századok, 1953); Szabó Gyula: N. G., az 1848 – 49-i magyar szabadságharc Somogy megyei partizánvezére (Kaposvár, 1953); Borsi-Darázs József: N. G. a forradalom katonája (Tiszatáj, 1953. 4. sz.).
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.