Oláh Gábor

Full text search

Oláh Gábor (Debrecen, 1881. jan. 17.Debrecen, 1942. jún. 23.): író, költő, újságíró, tanár. Tanári oklevelét a bp.-i egy. bölcsészkarán szerezte meg 1905-ban. Négyesy László stílusgyakorlatain kötött barátságot Babits Mihállyal, Juhász Gyulával és Kosztolányi Dezsővel. Visszatért Debrecenbe, a kollégium könyvtárában kapott állást; emellett mint segédtanár működött a ref. kollégiumban. 1908-ban Párizsban járt: Útjáról s Adyval való kinti találkozásáról Keletiek nyugaton (1908) c. útirajzában számolt be. Négy társával (Baja Mihály, Gulyás József, Gyökössy József és Madai Gyula) együtt megalapította a Bokréta irodalmi társaságot, és verseikből Bokréta címmel antológiát adtak ki (1902, 1904, 1908). 1913-tól a debreceni általános főreálisk. tanára volt. Noha művészileg közel állt a Nyugat-mozgalomhoz, mégis elzárkózott tőlük, s hagyta, hogy Rákosi Jenő szembefordítsa velük. Az 1918. évi polgári demokratikus forradalom idején azonban már a Károlyi-párt híveként lépett fel. 1932-ben megjelent Pokol c. verseskötete miatt bíróság elé állították és azután 1941-ben nyugalomba vonult. 1910-től tagja volt a Petőfi Társ: nak. – F. m. Versek: Sámson (Bp., 1908); Az élet lobogója alatt (Bp., 1908); Gondolatok felhőfutása (Bp., 1909); Laura fátyola (Bp., 1918); Kiáltó szó a pusztában (Bp., 1931); Válogatott költemények (Kiss Tamás, Tóth Endre, Durkó Mátyás előszavával, jegyzeteivel, Debrecen, 1957). Regények: Szegény magyarok (Bp., 1914); Deák György (Bp., 1919); Léda hattyúja (Bp., 1922); Szárnyas ember (Bp., 1930); Új evangélium (Bp., 1931); Heten vagyunk (Bp., 1943). Tanulmányok: Csokonai és a latin költők (Bp., 1904); A debreceni nyelvjárás (Bp., 1906); Petőfi képzelete (Bp., 1909); Írói arcképek (Bp., 1910); Költők és írók (Debrecen, 1932). – Irod. Ady Endre: Nyugat (1909); Móricz Zsigmond: Nyugat (1925); Juhász Géza: Debreceni Szemle (1929); Nagy András: O. G. (Debrecen – Bp., 1933); Kardos László: Vázlatok, esszék, kritikák (Bp., 1959); Harsányi Zoltán: Legkedvesebb tanárom: O. G. (Köznevelés, 1964., 5. sz.). – Szi. Gulyás Pál: O. G. – hoz (vers).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi