Oláh Gyula

Full text search

Oláh Gyula (Kiskunfélegyháza, 1931. aug. 16.Bp., 1983. ápr. 28.): matematikus, a matematikatudomány kandidátusa (1971). Előbb tanítói diplomát szerzett, majd 1953-ban az Eötvös Loránd Tudományegy. (ELTE) gazdaságmatematika-fizika szakán kapott középisk. tanári oklevelet. 1953-1960 között az ELTE algebra és számelméleti tanszékének tanársegédje, ezt követően öt éven át ugyanott az MTA tudományos munkatársa, levelező aspiráns. 1965-től 1973-ig a Művelődésügyi Min. tudományegy.-i és főisk. osztályán tevékenykedett különböző beosztásokban. Ettől kezdve haláláig a BME villamosmérnöki matematikai tanszékének docense és az ELTE Számítóközpontjának tudományos ig. h.-e. Tudományos téren előbb a determinánsok elméletében ért el eredményeket, és a matematika történetéből tett közzé értekezéseket. Később figyelme a Gráf-elmélet felé fordult, ilyen tárgyú vizsgálatait a számítástudomány terén alkalmazta. – F. m. Színezett szögpontú fák leszámlálására vonatkozó kombinatorikus vizsgálatok (Bp., 1970). – Irod. Oláh Vera: O. Gy. (Mat. Lapok, 1984. 1-3. sz.).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi