Olosz Lajos
Olosz Lajos (Ágya, 1891. aug. 23. – Arad, 1977. ápr. 26.): költő, ügyvéd. Már Szegeden, a gimn. önképzőkörében verseket írt, versfordításokat mutatott be. Festészetet is tanult. 1909-től a kolozsvári egy. jogi karán Somló Bódog tanítványa volt. 1917-ben avatták doktorrá, s Köröskisjenőre költözött, ahol 1948-ig, nyugdíjba vonulásáig ügyvédi gyakorlatot folytatott. Első versei 1920-ban az Erdélyi Szemlében és a Pásztortűzben jelentek meg, első verseskötete (Gladiátorarc) 1923-ban. Tagja volt az Erdélyi Helikonnak és az Erdélyi Szépmíves Céhnek. Főszerk.-je volt az Aradon 1943–44-ben megjelent Déli Hírlapnak. Élete utolsó évtizedében három verseskötete jelent meg. – F. m. Égő csolnakon (Kolozsvár, 1926); Barlanghomály (Kolozsvár, 1931); Versek (válogatta és bev. Szász János, Bukarest, 1968); Legszebb versei (Méliusz József válogatásában, életrajzi adatokkal, Bukarest, 1971); Hattyúének (Bukarest, 1971). – Irod. Dsida Jenő: O. L. (Erdélyi Helikon, 1931); O. L. műhelyében (Igaz Szó, 1971. 9. sz.); Jancsó Béla: O. L.-nál (Irodalom és közélet. Bukarest, 1973); Marosi Ildikó: Kozmikus objektivitás, égő színek (Közelképek, Bukarest, 1974); Zöldi László: O. L. halálára (Élet és Irod., 1977. 19. sz.); Dávid Gyula: O. L. (Utunk, 1977. 18. sz.); Fülöp Béla: O. L. (Békés m. Népújság, 1977. máj. 15.); Izsák József: O. L. (Igaz Szó, 1977. 6. sz.).
