Orbán György
Orbán György (Bp., 1903. dec. 24. – Bp., 1977. nov. 23.): röntgenfizikus, egyetemi tanár, a fizikai tudományok kandidátusa (1952). A bp.-i tudományegy.-en matematika-fizika szakos középisk. tanári oklevelet szerzett (1925). Pályáját a pécsi tudományegy. Fizikai Intézetében kezdte, Pécsett doktorált (1929) s a röntgenfizika magántanárává képesítették (1934). Debrecenben a Középisk. Tanárképző Intézet tanára (1941–43), egy.-i rk. tanár (1942), az Orvosi Fizikai Intézet fizetéstelen adjunktusa, 1943-tól az Orsz. Társadalombiztosítási Intézet (OTI) röntgenfizikusa. 1950-től az általa szervezett Orsz. Sugárfizikai Laboratórium vezetője, az MTA Atommagkutató Intézetének osztályvezetője (1956), a debreceni KLTE Alkalmazott Fizikai Tanszékének tanszékvezető docense (1956–57), majd nyugdíjazásáig egy.-i tanára (1957–68). Tanulmányúton járt Bécsben, Heidelbergben és Berlinben. Bécsben jelentős eredményeket ért el a Wilson-kamrával való méréseivel. A 87Rb általa meghatározott felezési ideje jelenleg is a legpontosabb értékek közé tartozik. Röntgenfizikai és ultraibolya sugárzással kapcsolatos szabadalmai voltak; részt vett sugárvédelmi szabványok és rendszabályok kidolgozásában, eredményeket ért el az I–131 diagnosztika kidolgozásában és bevezetésében. Cikkeit a Természettudományi Közlöny, a Matematikai és Természettudományi Értesítő s a Magy. Radiologia közölte. – F. m. Váltakozó áramok elektromos ingerhatásairól (Pécs, 1929); Küzdelem a zaj ellen (Pécs, 1942); Fizika (főisk. jegyzet, Bp., 1951); Röntgensugárzás (Bp., 1954). – Irod. P. J.: O. Gy. (1903–1977) (Fiz. Szle, 1978. 6. sz.).
