Palágyi Lajos
Palágyi Lajos (Óbecse, 1866. ápr. 15. – Bp., 1933. márc. 7.): költő. ~ Menyhért öccse. Különböző vidéki városokban, majd 176-tól Bp.-en élt. Tanulmányait magánúton végezte. Óraadással, majd 1884-től újságírói munkával tartotta fenn magát mint a Pesti Napló, majd a Magyar Nemzet munkatársa, 1894-től a Fővárosi Lapok segédszerk.-je. Rokonszenvezett a szociáldemokrata mozgalommal, több versét közölte a Népszava. Bátyjával együtt szerk. a Jelenkor c. hetilapot. 1899-től sárospataki, 1901 – 20-ban bp.-i tanítóképző intézeti tanár. A Tanácsköztársaság idején tanúsított magatartásáért, ennek bukása után, nyugdíjazták és kizárták a Petőfi Társ.-ból. Kritikai és pedagógiai tanulmányokat is írt. 1909-ben lefordította Goethe Faustját. Költői pályafutása kezdeti szakaszában a modern szocialista eszmék megszólaltatója volt, de fejlődésében rövidesen megtorpant s elfordult a társadalmi problémáktól. A Horthy-rendszerben azonban nem bocsátották meg ifjúkori szocialista állásfoglalását és hevesen támadták. Élete utolsó éveiben magányosan, visszavonultan élt. – F. m. Palágyi Lajos válogatott költeményei (Bp., 1926); Parittya (Válogatott művek Tóth Gyula válogatásában és utószavával, Bp., 1966). – Irod. Sporer János: P. L. élete és költészete (Bp., 1937): Komlós Aladár: A magyar költészet Petőfitől Adyig (Bp., 1959); Soproni János: P. L. születésének századik évfordulójára (Népszabadság, 1966. 88. sz.).
