Papp Ferenc
Papp Ferenc (Bp., 1901. júl. 31. – Bp., 1969. jan. 8.): geológus, hidrogeológus, egyetemi tanár, a föld- és ásványtani tudományok kandidátusa (1956). A bp.-i tudományegy.-en természetrajz–földrajz szakos tanári, majd bölcsészdoktori oklevelet szerzett s 1924-ben a műegyetemre került Schafarzik Ferenc mellé tanársegédnek. Itt 1929-ben adjunktus, 1935-ben magántanár, 1943-ban c. rk. tanár lett. 1953-ban nevezték ki egy.-i tanárrá, s 1960-tól az ásvány- és földtani tanszéket vezette. Éveken át dékán volt. A Magyarhoni Földtani Társulat Hidrológiai Szakosztályának titkára, majd az ebből alakult Magyar Hidrológiai Társaság tisztségviselője; 1934-től a Hidrológiai Közlöny szerk.-je, 1952–54-ben szakosztályi elnök, 1959–60-ban a társaság elnöke. A Magyarhoni Földtani Társulatnak éveken át titkára; megalapítója s elnöke a Mérnökgeológiai-Építésföldtani Szakosztálynak. 1937-ben újra megindította a Földtani Értesítőt. Egy ideig elnöke volt a Barlangtani Társulatnak. – Ásvány- és kőzettani vizsgálatokkal kezdte pályáját. Vizsgálta a hazai dioritokat, a mórágyi gránitot és évtizedeken át a Börzsöny kőzeteit. A börzsönyi forrásokról írt tanulmányával kezdődött későbbi hidrogeológiai munkássága. Értekezett a hazai márványokról, a terméskövek előfordulásáról és hasznosíthatóságáról, az építőkövekről, kavics- és homoklelőhelyekről, kőbányákról. – A hidrogeológiában neve összeforrott a forráskutatással. Legtöbbet a budai gyógyforrásokkal foglalkozott, az MTA pályadíjjal jutalmazta Budapest langyos és meleg gyógyforrásai c. munkáját. A mélységi vizek származására, a felszínközeli és felszíni vizekkel való érintkezésére, keveredésére vonatkozó megfigyelései és adatai igen értékesek. 1955-től részt vett a karsztkutatás szervezésében. Megalapította Jósvafőn a Karszt- és Barlangkutató Állomást, amely bázisává lett a hazai kutatásnak. – A mérnökgeológia új tudományágának hazánkban első tanára volt, számos nagy létesítménynél (pl. bp.-i földalatti vasút) hasznosították szakismereteit. A mérnökgeológia oktatásához több jegyzetet írt, szerkesztője és társszerzője volt az első hazai mérnökgeológiai kézikönyvnek (Műszaki földtan, Bp., 1959). Több mint 150 publikációja van. – F. m. Budapest gyógyvizei (Hidrológiai Közlöny, 1940); Budapest meleg gyógyforrásai (Bp., 1942); Termésköveink előfordulása és hasznosítása (Mérnöki Továbbképző Intézet, Bp., 1942); Gyógyvizeink és a földtani adottságok (Mérnöki Továbbképző Intézet, Bp., 1942); Kőzettan (Bp., 1947); Ásványtan az Állami Műszaki Főiskola hallgatói részére (Bp., 1951); Mérnökgeológia a Budapesti Műszaki Egyetem 3–4. éves mérnökhallgatói részére (Bp., 1951); Magyarország ásvány- és gyógyvizei (szerk. Schulhof Ö., Bp., 1957); Geológia (Kertész Pállal, Bp., 1966); Műszaki kőzettan (Bp., 1966). – Irod. Rónai András: Dr. P. F. (Hidrológiai Közl., 1969. 4. sz.); Kertész P.: Dr. P. F. emlékezete (Földtani Közl., 1969. 4. sz.); Bauer Jenő: Dr. P. F. (Emlékfüzet; kiadja az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egy. ásvány- és földtani tanszéke, Bp.-Jósvafő, 1961).
