Perczel Miklós

Full text search

Perczel Miklós (Bonyhád, 1812. dec. 15.Baja, 1904. márc. 4.): honvéd ezredes és politikus, ~ Mór testvéröccse, ~ László bátyja. Igen nagy hatással volt rá nevelője, Vörösmarty Mihály. Tanulmányai befejezése után Baranya vm. aljegyzője, később szolgabíró. Tevékeny szerepet játszott a reformkor politikai küzdelmeiben. Izgatás címén perbe fogták, 1840-ben azonban megszüntették ellene az eljárást. Az 1848-i ogy.-en Tolna vm. képviselője. 1848 őszén bátyjával együtt megkezdte a Zrínyi-csapat szervezését, nemzetőr-őrnagy lett. A továbbiak során bátyja seregében szolgált, részt vett a móri, majd a szolnoki, ceglédi csatában, utóbb 1849. ápr.-ban pedig a délvidéki küzdelmekben. Ezután Pétervárad, majd Arad várparancsnoka. Itt összeütközésbe került Damjanichcsal, aki engedetlenség miatt elzáratta. A szabadságharc bukása után török területre menekült. 1851-ben Amerikába vándorolt, ahol farmerként és nyelvmesterként tartotta fenn magát. Közben itthon halálra ítélték. 1857 – 59-ben Jersey szigetén tartózkodott ~ Mórral, majd ismét visszatért az USA-ba. 1861-ben belépett az északi hadseregbe és Iowa állam ezredeseként harcolt a déliek ellen. A kiegyezés után visszatért Mo.-ra. 1867 után korábbi tevékenységét megtagadva a kormány szolgálatában Kossuth ellen fordult. 1868-tól 1887-ig Baranya és Pécs főispánja. 1887-től 1891-ig Pécs város ogy.-i képviselője.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi