Pogány Móric(Nagyenyed, 1878. aug. 13. – Bp., 1942. júl. 4.): építész. 1895-ben Kolozsváron Pákey Lajos irodájában dolgozott, majd Pesten Tőry Emilnél. 1907-ben megnyerte a Batthyány-emlékmécses tervpályázatát, 1926-ban állították fel. 1908-tól társas viszonyban állt Tőry Emillel. ~ – Tőry – Györgyi Dénes közös munkája volt a torinói világkiállítás m. pavilonja (1911), mely a nemzeti stílus keresésével Lechner Ödön szelleméhez kapcsolódik. A sátorarchitektúrát mint ősmagyarnak tartott építőformát használta fel díszítésként; az Árpádkori leletek stilizált motívumait alkalmazta. 1912-ben Tőry és ~ első díjat nyert a bécsi, Osztrák-Magyar Bank székházpályázatán, majd szintén pályázat alapján megbízást kaptak az Adriai Biztosító Társulat székházának felépítésére (1912 – 18). Az épület a szerkezeti elemek hangsúlyozásával, nyugodt arányaival már az új, korszerű építészet előfutára. Jelentős munkájuk a Nemzeti Színház pályaterve (1913), melynek kivitelezésére nem került sor. Számos lakóháztervén kívül fontosak ~ városépítészeti elgondolásai (Lágymányos, 1930). Elkészítette az építészetoktatás reformját (Bp., 1919). Tollrajzainak kötete 1926-ban jelent meg Träume eines Baumeisters címmel. – Irod. A sátoraljaújhelyi kultúrpalota (Tér és Forma, 1929); Lendvay Károly: Modern építőművészeti törekvések. Tőry és P. (Magy. Építőműv. 1912); Náday Pál: P. M. (Magy. Műv. 1930.)
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.