Prinz Gyula
Prinz Gyula (Rábamolnári, 1882. jan. 11. – Bp., 1973. dec. 31.): geográfus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1935–49), a földrajztudományok doktora (1954). Lóczy Lajos és Koch Antal tanítványaként a bp.-i tudományegy.-en (1900–02), majd a boroszlói egy.-en tanult (1902–04), mint tanársegéd doktorált (1904). A leíró földtan magántanárává képesítették a bp.-i tudományegy.-en (1908). Lóczy Lajos ajánlására részt vett Almásy György közép-ázsiai expedíciójában (1906–07). 1909-ben ezt az útját egyedül megismételte. Nagy területeket térképezett fel, tanulmányozta a Föld szerkezeti viszonyait, felismerte a fiatal kéregmozgások jelentőségét, valamint az alpi és belső-ázsiai területek eljegesedésében mutatkozó különbségeket. Tanulmányúton járt Skóciában (1917) és Izlandon (1914). Egy.-i tanár a pozsonyi (1918–19), a bp.-i (1919–23), a pécsi (1923–40) s a kolozsvári tudományegy.-en (1940–44). A földrajzi tanszék vezetője a szegedi tudományegy.-en (1945–57). dékán (1948–49). majd prodékán (1949–50). 1920-tól alelnöke, utóbb t. elnöke a Magy. Földrajzi Társaságnak. Művében kifejtette a Kárpát-medence szerkezeti-morfológiai kialakulását magyarázó Tisia-elméletet. Településföldrajzzal és városmorfológiával is foglalkozott. Tudományos munkásságáért megkapta a Kitaibel-emlékérmet, a Lóczy-emlékérmet (1938). – F. m. Ázsia szívében (Bp., 1911); Budapest földrajza (Bp., 1914); Magyarország földrajza (Bp., 1914); Európa természeti földrajza (Bp., 1923); A magas Tiensan (Bp., 1939); Hat világrész földrajza (Bp., 1943); Utazásaim Belső-Ázsiában (Bp., 1943); A földrajzi és természeti adottságok a városépítésban (Bp., 1954); Városföldrajz (Bp., 1955); Az országdomborzat földszármazástani magyarázata (A „Tisia-elmélet” tükrében) (Földr. Közl., 1968). Irod. Somogyi Sándor: Búcsú P. Gy.-tól (Földr. Közl., 1974. 1. sz.).
