Radó Antal
Radó Antal (Mór, 1862. jún. 29. – Bp., 1944. nov. 22.): költő, műfordító, irodalomtörténész. 1879-től a bp.-i egy. bölcsészettudományi karán tanult, ahol 1883-ban tanári és bölcsészdoktori diplomát szerzett. 1880 – 87 között különböző lapok (Függetlenség, Pester Journal, Magyar Újság, Pesti Hírlap, Budapesti Hírlap) szerkesztőségében dolgozott, 1885 – 1922 között a képviselőház gyorsirodájának munkatársa, majd vezetője. 1895-től a Kisfaludy Társ. tagja. 1926- tól a Magyar Pen Club ig. alelnöke. 1897-től a Magyar Könyvtár, 1901-től a Remekírók Képes könyvtára szerk -je. Öngyilkos lett. Több verskötete, néhány irodalomtörténeti, verstani és műfordításelméleti munkája jelent meg. Széles körű műfordítói munkásságot fejtett ki; többek között Firduszi, Petrarca, Ariosto, Shakespeare, Corneille, Schiller, Leopardi, Musset műveiből fordított m.-ra. – F. m. A magyar műfordítás története (Bp., 1883); Az olasz irodalom története (I – II., Bp., 1896); Dante (Bp., 1907); A fordítás művészete (Bp., 1909); A magyar rím (Bp., 1909); Idegen szavak szótára (Bp., 1910). – Irod. Ignotus: R. A. (Nyugat, 1910); Magyar Homér-fordításokról (Bp.; 1917); Rubinyi Mózes: A nyolcvanéves R. A. (Bp., 1942); Komlós Aladár: R. A. Magyar mártír írók antológiája (Bp., 1947); Bóka László: Arcképvázlatok és tanulmányok (Bp., 1962); Sós Endre: Felvillanó arcok (Bp., 1965).
