Radványi Imre

Full text search

Radványi Imre (Nagyvárad, 1909. dec 5.Bp., 1984. dec. 27.): mérnök vezérőrnagy. Felesége Mátyás Mária operaénekes. 1932-ben avatták hadnaggyá a Ludovika Akadémián. 1932-36-ban csapatszolgálatot teljesített. 1936-ban a bp.-i műegyetemre vezényelték, ahol 1940-ben gépészmérnöki oklevelet szerzett. 1940-45-ben kapcsolatba került a BajcsyZsilinszky Endre vezette ellenállási mozgalom katonai szárnyával. Igyekezett akadályozni a Haditechnikai Intézet Németo.-ba telepítését, majd a front közeledtével illegalitásba vonult. 1945-ben jelentkezett a szovjet katonai parancsnokságon, és az akkor létrehozott vasútépítő dandár egyik zászlóaljparancsnoka lett. 1946-1951 között a Honvédelmi Minisztérium Elnöki Osztályának vezetője, e tisztsége mellett egy ideig a Miniszterelnökség Elnöki Osztályát is vezette. 1951-52-ben a Haditechnikai Intézet parancsnokhelyettese, majd főmérnök volt. 1945. máj.-ban alezredessé, 1945. aug.-ban ezredessé, 1947-ben vezérőrnaggyá léptették elő. 1952-ben tartalékállományba helyezték. 1952-1969 között a Csepeli Vas-és Fémművek Gépgyárában főelőadó, majd az exportosztály vezetője. 1969-től 1980-ig az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központ osztályvezetője volt. A Hadi Signum Laudis, a Magyar Köztársasági Érdemrend közép- és tiszti keresztjének és bronz fokozatának tulajdonosa.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi