Raffai Sarolta

Full text search

Raffai Sarolta (Kecel, 1930. máj. 23.Kalocsa, 1989. szept. 20.): író, költő, József Attila-díjas (1968), SZOT-díjas (1972). Kalocsán szerzett tanítói oklevelet 1950-ben. Kalocsa-környéki falvakban tanított 1968-ig, utána könyvtárban dolgozott 1972-ig. Első verseskötete, Részeg virágzás, 1966-ban jelent meg, első regénye, Egyszál magam, 1967-ben. Novelláit folyóiratok közölték ( Új Írás, Tiszatáj, Jelenkor). 1972-1978-ban a Forrás c. folyóirat versrovatát vezette. Az ének megmarad (Hetek) c. antológia költői csoportjához tartozott. Drámaírói munkássága 1968-ben kezdődött az Egyszál magam c. regényéből készült színdarabbal. Diplomások c. színművét a szlovákiai Komáromban mutatták be (1971). Ugyanezt a marosvásárhelyi Állami Színház m. tagozatán 1974-ben tűzték műsorra. Utolsó tét c. drámáját előadta a bp.-i Katona József Színház és a kecskeméti Katona József Színház (1971). Vasderes c. színművét a kecskeméti Katona József Színházban játszották 1975-ben. 1979-1981-ben Bp.-en a Petőfi Irodalmi Múzeum ig.-ja volt. Közéleti tevékenységet is folytatott. 1971-től Bács-Kiskun megye ogy.-i képviselője, az ogy. alelnöke volt (1971-1974). – M. Rugósoron (novellák, Bp., 1971); Morzsahegyek (r., Bp., 1974); Egyszeri kaland (elb., Kecskemét, 1975); Ne félts, ne félj (versek, Bp., 1975); Vasderes (összegyűjtött drámák, Bp., 1977); Legyen krizantém (novellák, Bp., 1979); Menekülők (r., Bp., 1981); Föld, ember, folyó (r., Bp., 1983); Didergő ének (versek, Bp., 1985); Megtartó szerelem (r., Bp., 1987); Asszonyok a Virág utca négyben (r., Bp., 1988); – Irod. R. S.: Hiszékenységtől a naplójegyzetekig. Írói munkásságáról (Élet és Irod., 1971. 7. sz.); Rigó Béla: R. S. (Kortárs, 1972. 10. sz.); R. S.: Jegyzetek szűkebb hazámról (Forrás, 1973. 1. sz.); Gács Marianne: 20 kérdés R. S.-hoz (Film, Színház, Muzsika, i976. 13. sz.); Varga Mihály beszélgetése R. S.-val: „Minden írásomban benne vagyok” (Petőfi Népe, 1978. ápr. 9.); R. S.: Pályám emlékezete. Ennyi az egész (Új Írás, 1979. 5. sz.); Tóth Gál Péter: Föld-ember-küzdelem (Új Irás, 1984. 8. sz.); Bella István: Búcsú R. S.-tól (Élet és Irod., 1989. szept. 29.); Farkas László: In memoriam R. S. 1930-1989 (Új Írás, 1989. 11. sz.).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi