Rákai István

Full text search

Rákai István (Kunmadaras, 1923. okt. 1.Bp., 1975. okt. 14.): tanár, kiadói szerkesztő. A debreceni tudományegy. bölcsészkarán magyar–angol szakra iratkozott, 1947-ben az abszolutóriumig jutott el. Tanári diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) bölcsészkarának magyar szakán szerzett 1965-ben. Utolsó tanári vizsgáinak letétele nélkül nevelőtanárként kezdett dolgozni 1947-ben a debreceni Csokonai Népi Kollégiumban. Még ugyanabban az évben a karcargi Györffy István Népi Kollégium ig.-jává nevezték ki. 1948-ban rövid ideig nevelőtanár, majd a kollégium ig.-ja Debrecenben, utána a Vallás- és Közoktatásügyi Min.-ban min. fogalmazó, a külföldi ösztöndíjasok ügyeit intézte. 1950-ben a csepeli Jedlik Ányos Gimn.-ban tanított. 1951-től haláláig a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadóban dolgozott, kezdetben lektor, 1956 elejétől főszerk., az ifjúsági lektorátus vezetőjeként számos, az ifjúsági irodalomra és pedagógiára vonatkozó elméleti munkát szerkesztett, bibliográfiákat állított össze. – F. m. Új beszélő könyvtár. Az ifjúsági olvasmányok ajánló jegyzéke (Kepes Ágnessel, Szász Etával és Bak Jánossal; Bp., 1969); Olvasó ifjúság. Tanulmányok, cikkek és dokumentumok az ifjúsági regény és az olvasónevelés kérdéseiről (Válogatás, szerk., bibliográfia, Bp., 1972).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi