Rédey István
Rédey István (Újpest, 1898. dec. 8. – Bp., 1968. okt. 7.): mérnök, egyetemi tanár, a műszaki tudományok doktora (1952). Oklevelet a bp.-i műegy.-en szerzett (1921), majd a mechanikai és geodéziai tanszéken tanársegéd lett. 1923-ban meghívták a Honvéd Térképészeti Intézetbe az új térképészeti eljárás, a fotogrammetria bevezetésére. Térképészeti tanfolyamot végzett (1924–27), 1924-től 1939-ig az intézetben, 1948–51-ben a Magy. Néphadsereg újjászervezett Térképészeti Intézetében tanított. 1930-ban a geodézia, fizika és vasútépítéstan tárgyakból műszaki doktor, 1942-ben magántanári képesítést szerzett. 1945 után az Orsz. Földhivatalban dolgozott. 1948-ban a Magy. Néphadsereg alezredese lett. 1951-ben a bp.-i műszaki egy. hadmérnöki karán a térképészeti tanszék vezetője. 1954-től ugyanott a geodéziai tanszéken tanár. 1956-ban ezredesi rangban nyugdíjba ment, de 1957-ben ismét a műszaki egy. tanára, 1959-től az ált. geodéziai tanszék vezetője. Geodéziai kutatásai mellett az ahhoz kapcsolódó geofizikai kérdésekkel is foglalkozott. A Wegener-elmélet geodéziai jelentőségével és a földkéreg izosztatikus egyensúlyával foglalkozó tanulmányai nemzetközi figyelmet keltettek. Számos társadalmi és tudományos egyesületben tevékenykedett. Lázár deák-emlékéremmel tüntették ki (1962). – F. m. A fotogrammetria elemei (Bp., 1927); Magyar fotogrammetriai irodalom (Bp., 1938; m. és német nyelven); A Wegener-elmélet geodéziai jelentősége (Bp., 1940); A földkéreg izosztatikus egyensúlya (Bp., 1942); A potenciál-elmélet alkalmazása a geodéziában (Bp., 1950); A geodéziai geofizika feltevései (Bp., 1950); Geodéziai szakszótár (Bp., 1954); A földrajzi helymeghatározás értelmező szótára (Bp., 1957). – Irod. Homoródi Lajos: Dr. R. I. (Geodézia és Kartográfia, 1968. 6. sz.); Magyar földmérők arcképcsarnoka (Bp., 1976).
