Rudolf, I.

Full text search

Rudolf, I. (Bécs, 1552. júl. 18.Prága 1612. jan. 20.): magyar király (1576 – 1608) és II. ~ néven német-római császár (1576 – 1612). II. Miksa fia. Spanyolo.-ban nevelkedett. 1572-ben m., 1575-ben cseh királlyá választatták, a trónt 1576. okt. 2-án fogtalta el. A kormányzattal nem sokat törődött, asztrológiai és alkimistai búvárlatokba merült, miközben öröklött elmebaja és vérbaja következtében egyre jobban elhatalmasodott rajta az őrültség. A tizenöt éves mo.-i török háborúban a tehetetlen katonai vezetés a nagy áldozatok ellenére sem ért el eredményt, a zsoldoshadak féktelen garázdálkodása viszont pusztította az országot. Erdélyt, amelynek fejedelme, Báthori Zsigmond 1595-ben szerződést kötött ~fal a török ellen, sorsára hagyta, majd a császári zsoldosok a törökkel versenyt pusztították a fejedelemséget. Az ekkor meginduló erőszakos ellenreformáció ellene fordította a városokat, a kincstár pénzhiányának enyhítésére koholt vádak alapján a gazdagabb főurak ellem indított felségsértési perek pedig a nemességet is forrongásba hozták. Az elviselhetetlen állapotok robbantották ki 1604-ben a Bocskai-szabadságharcot. Miután ~ az ügyekkel továbbra sem törődött, 1606-ban a Habsburg-ház tagjai öccsét, a későbbi II. Mátyást választották a család fejévé, aki azután ~ ellenzése közben megkötötte Bocskaival a bécsi békét. Miután a békét nem ismerte el, 1608-ban Mátyás főherceg szövetségben a m. és morva rendekkel, júl. 5-én fegyverrel kényszerítette a m. trónról, Ausztriáról és Morvao.-ról való lemondásra. 1611-ben a cseh trónról is lemondott. A császári címét haláláig viselte.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi