Sándor Kálmán
Sándor Kálmán (Újpest, 1903. jan. 14. – Bp., 1962. dec. 24.): író, újságíró, Kossuth- díjas (1953). József Attila-díjas (1950, 1951). Isk.-it Bp.-en végezte. Diákként tagja volt a Galilei-körnek. A Tanácsköztársaság bukása után, 1920-ban Bécsbe ment. Pár hónapos bécsi tartózkodását követően hazatért; kereskedelmi levelező, majd könyvelő lett. Részt vett a szocialista diákok illegális tanulóköreinek munkájában. 1926-ban Párizsban az École des Hautes Études Sociales hallgatója. 1927-ben hazatért és újságfrással foglalkozott. Szépírói munkásságát 1929-ben kezdte. A Nyugat, a Népszava és a Pesti Napló közölték elbeszéléseit, esszéit. A 30-as években írt regényei a munkásság és a kispolgárság nyomoráról és elesettségéről festenek vádoló képet. 1944-ben a dachaui koncentrációs táborba deportálták, ahol súlyosan megbetegedett. A háború után egy ideig külföldön gyógykezelték. 1946-ban tért haza. Komoly szerepet játszott az 1945 utáni szocialista irodalmi életben. Írásművészete ekkor bontakozott ki erőteljesebben. Felesége Thury Zsuzsa írónő volt. – F. m. A neandervölgyi főkönyvelő (novellák, Bp., 1947); A legsoványabb tehén esztendeje (r., Bp., 1948); Tolvajok kertje (r., Bp., 1949); Szégyenfa (r., Bp., 1951); A harag napja (dráma, bem. Vígszínház, 1952, film is készült belőle 1953-ban); Senki városa (dráma, Bp., 1955): Széplányok sisakban (novellák, Bp., 1957); Díszes esküvő (novellák, Bp., 1961). – Irod. Fodor József: Búcsú S. K.-tól (Élet és Irod. 1 3. 1. sz.); Tabák András: S. K. (Kortárs, 1963. 1. sz.); Imre Katalin: S. K. (Kritika, 1964. 6. sz.)
