Sántha Kálmán
Sántha Kálmán (Nagybecskerek, 1903. júl. 12. – Bp., 1956. dec. 12.): elme- és ideggyógyász, egyetemi tanár, az MTA tagja l. 1946, r. 1949-től 1951-ig, 1956-tól újra r. tag), Kossuth-díjas (1949). Egy.-i tanulmányait Bp.-en végezte. 1927-től a bp.-i elme- és idegklinika agyszövettani osztályán működött, 1929-től mint tanársegéd. 1936 – 37-ben a Rockefeller-alapítvány ösztöndíjával a montreali neurológiai intézetben dolgozott. 1937-től tanársegéd a debreceni idegés elmeklinikán. 1939-ben ny. r. tanár. 1951-ben méltatlanul megfosztották katedrájától, az MTA tagságától és főorvosi beosztásba helyezték. 1956 elején rehabilitálták és visszakapta akadémiai tagságát is. Kiváló idegsebészi tevékenységet fejtett ki. Jelentsek a kisagyra, mikrogliára, a corpus subthalamicus szerepére, a kisagy systemás atrophiájára, a Tay-Sachs- és a Niemann-Pick-betegség kórtani lényegére, a polyganglionitisre, az epilepsziára, discusherniára stb. vonatkozó kutatásai. 1944-től 1945-ig alelnöke volt az ideiglenes ngy.-nek. A Went-féle élettani könyvben a központi idegrendszerről szóló fejezetet írta. – A m. Az általános kórtan vázlata (Preisz Hugóval és Went Istvánnal, Bp., 1939); Részletes sebészet (Hedri Endrével, Babia Antallal és Sebestény Gyulával, Bp., 1951). – Irod. Környey István: S. K. (Magy. Tud. 1957. 1 – 4. sz.); Környey István: S. K. (Orv. Hetil. 1957. 7 – 8. sz.); Juhász Pál: S. K. (Ideggyógy. Szle, 1957); Nyirő Gyula. Búcsú S. K: tól (Ideggyógy. Szle, 1957).
