Sinkó Ervin
Sinkó Ervin (Apatin, 1898. okt. 5. – Zágráb, 1967. márc. 26.): jugoszláviai magyar író, költő, egyetemi tanár. 1918 őszén a Budapesti Munkástanács tagja, majd Kecskemét katonai parancsnoka lett. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, ahol 1924-ben megalapította és szerk. a Testvér c. lapot. 1926-tól 1932-ig Jugoszláviában élt. A kolozsvári Korunk, a Nyugat és a Századunk közölte írásait. Feleségével, Rothbart Irma orvosnővel előbb Párizsba, majd 1936-37-ben . Moszkvába ment, ahonnan ismét Párizsba utazott. Károlyi Mihály és Romain Rolland baráti köréhez tartozott. 1939-ben visszatért Jugoszláviába s előbb Zágrábban, majd Drvaron élt. A II. világháború idején Dalmáciában az olaszok internálták, innen szabadulva a partizánokhoz csatlakozott. 1945-től Zágrábban élt, ahol a Jugoszláv Tudományos és Művészeti Ak. tagja lett (l. 1950, r. 1960). 1959-től az újvidéki egy. magyar tanszékének vezetője, egy.-i tanár. – F. m. Éjszakák és hajnalok (versek, Szabadka, 1916); A fájdalmas isten (versek, Bécs, 1923); Tenyerek és öklök (r., Nyugat, 1927); Optimisták (r., Újvidék, 1943 – 55); Tizennégy nap (r., Újvidék, 1950); Kísértet járja be Európát (írások és előadások, Újvidék, 1952); Elítéltek (dráma, Újvidék, 1953); Egy regény regénye (I – II., Újvidék, 1955); Szörnyű szerencse (színmű, bem. a szabadkai Népszínház, 1955); A magyar irodalom (tanulmányok, Újvidék, 1961); Epikurosz hervadt kertje (tanulmányok, Újvidék, 1964). – Irod. Bosnyák István: Kísérlet egy irodalomszemlélet körvonalazására (Híd, 1963); Bán Imre: S. E. (Irod. tört. Közl. 1963); Végh István: S. E. (Valóság, 1964); Z. H.: E. S. (nekrológ, Budapesten Rundschau, 1967. ápr. 7.); Bori Imre: S. E.. (Újvidék, 1981); Utak és csapdák (Bp., 1994).
