Supka Géza
Supka Géza (Bp., 1883. ápr. 8. – Bp., 1956. máj. 25.): régész, műtörténész, publicista, az MTA l. tagja (1945 – 49). Régészeti, műtörténeti tanulmányait a grazi egy.- en végezte, Kolozsvárott doktorált. 1904-től az MNM régiségtárában dolgozott. Ez időben számos tanulmánya jelent meg szakkiadványokban. 1916 – 17-ben a bécsi egy. meghívott régész-műtörténész előadója volt, Róma, Lipcse, Köln, Kiel, Berlin, Stockholm egy.-ein tartott előadásokat. Publicisztikai pályáját még az I. világháború előtt a Világ külső, majd belső munkatársaként és az Új Világ c. ifjúsági folyóirat (1919) felelős szerk.-jeként kezdte. 1918 végén a Nemzeti Tanács prágai követté nevezte ki. 1921-ben a forradalom idején tanúsított magatartása miatt múz.-i állásából elbocsátották. Ekkor teljes munkásságával a sajtó, az irodalom felé fordult a Magyar Hírlap és a Pester Lloyd munkatársaként. 1926-ban megindította és 1939-ig, a betiltásig szerk. a Literatura c. irodalmi és kritikai folyóiratot. 1945-ben az MNM elnökeként rehabilitálták. 1945-től 1949-ig főszerk.-je a Világnak, az általa alapított Polgári Demokrata Párt lapjának. E párt ogy.-i képviselője volt. Ugyanekkor a mo.-i szabadkőművesek nagymestere. A m. írók s az irodalom támogatására 1927-ben az ő kezdeményezésére rendezték az első könyvnapot. Régész-műtörténészként a Róma-centrális tanítási és kultúrpolitikai irányzattal szemben a keleti régészet falé fordult. Ez irányú felismeréseit a mai régészet kutatási eredményei is hitelesítik. Mint publicista az I. világháború alatt és a két világháború között a polgári radikalizmus eszméinek volt harcos szószólója, a felszabadulást követően pedig a polgári demokratizmus alapján állt. Mint újságíró egyike volt az irodalmi igényű, népszerű-tudományos riport műfaja megteremtőinek. Műfordítással is foglalkozott. – F. m. A Budafelhévizi Szentháromság templom (Archaeol. Ért. 1907); Lehel kürtje (Bp., 1910); A százéves régiségtár (Bp., 1913); Motívumvándorlás a korábbi középkorban (Buddhistische Spuren i. d. Völkerwanderungskunst, Archaeol. Ért. 1914); A nagyszentmiklósi kincs revíziója; „Magyar” a kínai krónikákban; A magyarországi hun uralom néhány érememléke; A belső-ázsiai népek művészetének alapformáihoz (Archaeol. Ért. 1915); A nagy dráma (Az I. világháborús események háttere, Miskolc, 1924); 1848 (A márciusi forradalom előzményei, Bp.; 1938); A béke és háború csodái (Bp., 1939); Az átkozott asszony (Báthory Erzsébet, Bp., 1941); A futó évek margójára (Nagyvárad, 1942). – Irod. Rónai Mihály András: S. G. halálára (Irod. Újság, 1956. 22. sz.); Horváth Tibor: S. G. (Archaeol. Ért. 1957. 1. sz.)
