Szacsvay Imre
Szacsvay Imre (Irsa, 1854, okt. 10. – Bp., 1939. máj. 23.): drámai színész, a magyar színjátszás klasszikus stílusának egyik legjelentékenyebb képviselője. A színitanoda elvégzése után, 1874-ben vidékre szerződött. Legtovább Kolozsvárott működött, ahonnan 1884-ben Paulay Ede meghívására a bp.-i Nemzeti Színházhoz került, amelynek 1913- ig, nyugalomba vonulásáig tagja maradt, 1909-ben örökös tagja lett. 1924-ig a Színiak. tanára volt. Ösztönös, de szerepeit mélyen átélt színész. Patetikus hangvétele a naturalizmus térhódításával időszerűtlenné vált. Rövid ideig Boér Emma színésznő volt a felesége. – F. sz. Petur (Katona: Bánk bán); Shakespeare színműveiben: Othello, Mac-Duff (Macbeth), Antonius (Julius Caesar), Theseus (Szentivánéji álom), Prospero (Vihar), Autonio (Velencei kalmár), Leontes (Téli rege), Achilles (Troilus és Cressida), Claudius (Hamlet), Brutus (Juliul Caesar) és Lear király; Bannai Gerő (Szigligeti: Rang és mód); Mózes (Rákosi: Elnémult harangok). – M. Életem és emlékeim (Bp., 1940). – Irod. Ivánfi Jenő: A színpad művészete (Bp., 1919); Rédey Tivadar: A magyar beszéd színpadi művészei (Bp., 1920); Csathó Kálmán: Ilyeneknek láttam őket (Bp., 1957).
