Szántó György

Full text search

Szántó György (Vágújhely, 1893. jún. 7.Bp., 1961. szept. 11.): író, József Attila-díjas (1959). Diákéveit Lugoson töltötte, majd beiratkozott a bp.-i műegy. építészeti karára. Tanulmányait a háború félbeszakította, a frontra került, ott homloksebet kapott, s jobb szemére megvakult. Hazatérése után festészettel foglalkozott. 1920-ban a kolozsvári román operaház díszlet- és jelmeztervezője, majd Bécsbe költözött orvosi gyógykezelésre, de hamarosan bal szemére is megvakult. 1924-ben Aradon telepedett le, 1942 – 44 között Bp.-en élt, 1947-ben végleg Bp.-re költözött. Főként történelmi és ifjúsági regényeket írt. Regényeiben merész szerkesztésmóddal gazdag festőiség párosul. – F. m. Sebastianus útja elvégeztetett (r., Arad, 1924); Schumannal a karneválban (versek, Arad, 1925); A kék lovas (novellák, Arad, 1925); Bábel tornya (r., Brassó, 1926); Mata Hari (r., Kolozsvár, 1927); A földgömb (r., Kolozsvár, 1929); A böcső (Kolozsvár, 1929); Stradivari (Kolozsvár, 1933): Aranyágacska (Kolozsvár, 193 5); Fekete-éveim (önéletrajz, Kolozsvár, 1935); Sátoros király (tört. dráma, bemutatta a bp.-i Nemzeti Színház, 1936); A boszorkány (Bp., 1950); Esze Tamás talpasai (Bp., 1951); Majtény után (Bp., 1953); A kastély (Bp., 1955). Csőd (r., Bp., 1955); Mozart kutyája (Bp., 1956). – Irod. Kassák Lajos: Sz. Gy. (Nyugat, 1926); Schöpflin Aladár: Sz. Gy. (Nyugat, 1936); Vajthó László: Sz. Gy. (Prot. Szle, 1936); Hegedűs Géza: Sz. Gy. (Irod. Újság, 1955); Fábián Katalin: Sz. Gy. (Kortárs, 1958.); Tamási Áron: Sz. Gy. emlékére (Utunk, 1969. 41. sz.).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi