Szántó György
Szántó György (Vágújhely, 1893. jún. 7. – Bp., 1961. szept. 11.): író, József Attila-díjas (1959). Diákéveit Lugoson töltötte, majd beiratkozott a bp.-i műegy. építészeti karára. Tanulmányait a háború félbeszakította, a frontra került, ott homloksebet kapott, s jobb szemére megvakult. Hazatérése után festészettel foglalkozott. 1920-ban a kolozsvári román operaház díszlet- és jelmeztervezője, majd Bécsbe költözött orvosi gyógykezelésre, de hamarosan bal szemére is megvakult. 1924-ben Aradon telepedett le, 1942 – 44 között Bp.-en élt, 1947-ben végleg Bp.-re költözött. Főként történelmi és ifjúsági regényeket írt. Regényeiben merész szerkesztésmóddal gazdag festőiség párosul. – F. m. Sebastianus útja elvégeztetett (r., Arad, 1924); Schumannal a karneválban (versek, Arad, 1925); A kék lovas (novellák, Arad, 1925); Bábel tornya (r., Brassó, 1926); Mata Hari (r., Kolozsvár, 1927); A földgömb (r., Kolozsvár, 1929); A böcső (Kolozsvár, 1929); Stradivari (Kolozsvár, 1933): Aranyágacska (Kolozsvár, 193 5); Fekete-éveim (önéletrajz, Kolozsvár, 1935); Sátoros király (tört. dráma, bemutatta a bp.-i Nemzeti Színház, 1936); A boszorkány (Bp., 1950); Esze Tamás talpasai (Bp., 1951); Majtény után (Bp., 1953); A kastély (Bp., 1955). Csőd (r., Bp., 1955); Mozart kutyája (Bp., 1956). – Irod. Kassák Lajos: Sz. Gy. (Nyugat, 1926); Schöpflin Aladár: Sz. Gy. (Nyugat, 1936); Vajthó László: Sz. Gy. (Prot. Szle, 1936); Hegedűs Géza: Sz. Gy. (Irod. Újság, 1955); Fábián Katalin: Sz. Gy. (Kortárs, 1958.); Tamási Áron: Sz. Gy. emlékére (Utunk, 1969. 41. sz.).
