Szatmári Sándor
Szatmári Sándor (Magyarkanizsa, 1878. jún. 22. – Bp., 1964. febr. 21.): tanító, költő, a népművészet mestere (1963). Részt vett az I. világháborúban, 1918-ban megszökött a frontról. A Tanácsköztársaság idején a katonai ak. politikai megbízottja volt és a Magyar Tanítók Szakszervezetének főtitkára. 1919. okt.-ben elfogták és 1920-ban 6 évi börtönre ítélték. Börtönéből 1922. júl. 15-én az SZU fogolycsere során szabadította ki. Az SZU-ban a moldvai kormányzótanács tagja és a munkás- és parasztellenőrzési népbiztos helyettese. A 30-as évek közepén Moszkvában dolgozott a rádiónál és a m. emigrációs pártszervezet titkára volt. Verseit és népszerűvé vált dalait – Szatyi bácsi néven – a Sarló és Kalapács és az Új Hang c. folyóiratok közölték. 1956 márc.-ában tért haza. – M. Historiás ének 1919 (Verses krónika a Magyar Tanácsköztársaságról, az utószót írta Tóth Lajos, Bp., 1959). – Irod. Kelen Jolán: Sz. S. (Pedagógusok Lapja, 1964. márc. 6.); Sz. S. (Népszabadság, 1964. febr. 25.)
