Szegedi Sándor

Full text search

Szegedi Sándor (Izsák, 1921. dec. 6.Kecskemét, 1986. dec. 4.): szőlőnemesítő, a mezőgazdasági tudományok doktora (1978). Felsőfokú kertészeti tanulmányait a Kertészeti és Szőlészeti Főisk.-n folytatta, ahol 1946-ban kapta meg oklevelét. Először faiskolában, majd 1950-től nyugállományba vonulásáig (1981) a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetben dolgozott. 1951-től a Katonatelepen tevékenykedett, amelynek 1962-től vezetője volt. 1972-1977 között a Kecskeméti Kutató Állomás ig.-ja, majd az intézet tudományos ig. h.-e volt. 1959-től a csemegeszőlő-nemesítés témavezetője. Célkitűzése a koraiság, a jó termőképesség, a nagyfürtűség, a nagybogyójúság és a minőség kombinálása volt. 40 000 hibridet állított elő munkatársaival, melyekből a Favorit, a Boglárka, a Rekord és a Téli muskotály fajták jelzik munkája sikerét. 1969-ben rezisztencia nemesítéssel kezdett foglalkozni. Ennek eredménye az államilag elismert Pölöskei muskotály, és számos jelöltje vár még minősítésre. Tagja volt az Országos Béketanácsnak, a kecskeméti Városi Tanácsnak. Munkássága elismeréseként megkapta a Mathiász János-díjat. – M. Szőlő és gyümölcsös telepítése homokon (Horváth Sándorral és Pfening Gyulával, Kecskemét, 1962); A szőlő telepítésétől a szüretig (Horváth Sándorral, Bp., 1965). – Irod. Kozma P.: Dr. Sz. S. 1921-1980. (Szőlőtermesztés és Borászat, 1987. 9. évf. 1. sz.).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi