Szenczei László
Szenczei László (Gyulafehérvár, 1909. júl. 1. – Bp., 1980. szept. 30.): író, kritikus, műfordító. Kolozsváron és Bp.-en folytatott jogi tanulmányokat. 1940-ig a Brassói Lapok irodalmi rovatvezetője, majd 1941 után Bp.-en a Revue Danubienne, később az Új Magyarország c. lap munkatársa. 1957-től a Nagyvilág rovatvezetője volt. 1933 óta publikált, az Erdélyi Helikon, a Korunk, a Pásztortűz és a Magyarok közölték írásait. Tevékeny résztvevője volt annak az irodalmi vitának, melyet a fiatal erdélyi írók elődeik konzervatívabb felfogása ellen vívtak. Műfordítóként román és bolgár műveket ültetett át magyarra. – F. m. Székely apokalypsis (elb., Kolozsvár, 1935); A halál és tanítványa (Apáczai Csere János életének regénye, (Bp., 1943); Az erdélyi magyarság harca (Bp., 1946); A magyar-román kérdés (történeti és politikai tanulmány, Bp., 1946); Ócskavas (öt groteszk játék, Bp., 1976); Nem mindenki jut el Floridába (dráma, Bp., 1980).- Irod. Koós Károly: Erdélyi Helikon (1940); Arató András: Magyar Csillag (1943); Odor László: Egymásra vagyunk utalva (Műfordítók műhelyében, Élet és Irod., 1975. 27. sz.); Bikácsy Gergely: A hetvenéves Sz. L. köszöntése (Élet és Irod., 1979. 27. sz.); Kiss Gy. Csaba: Sz. L. halálára (Nagyvilág, 1980. 12. sz.); Szávai János: Sz. L. (Élet és Irod., 1980. 40. sz.); Dávid Gyula: Sz. L. (Utunk, 1980. 41. sz.); Szász János: Sz. L. (A Hét, 1980. 42. sz.).
