Szentpétery József
Szentpétery József (Rimaszombat, 1781. ápr. 12. – Pest, 1862. jún. 12.): a 19. sz. legjelentősebb magyar ötvösmestere. 1794-ben Szathmáry-Király Pál festőművésznél, 1796- tól Vásárhelyi István kassai ötvösnél, 1805-től Bécsben tanult. Innen Párizsba indult, de a napóleoni háborúk miatt Triesztben rekedt. 1808-ban ismét Bécsben Wirth udvari ötvösnél dolgozott. 1809-ben a pesti ötvöscéhbe kérte felvételét, de csak 1810-ben bocsátották remeklésre. 1811-ben bemutatott remeke ma a szilvásváradi ref. egyház úrvacsorapohara. Anyagi nehézségek miatt 1812 – 1818 között Losoncon élt. 1818-ban visszatért Pestre, hol számos művészi értékű használati tárgy került ki műhelyéből. Tehetsége azonban ennél többre, sokalakos művészdomborművek készítésére ösztönözte. Chari les Le Brun Nagy Sándor-sorozata alapján elsőül az Átkelés a Granicus folyón c. réz domborműve készült el (1830; az MNM-ben). A sorozat második réz domborművén, Az arbelai ütközeten (ismeretlen helyen) közel hét éven át dolgozott. Harmadik nagy lemezét, a Porus király fogságbaesését (1850) ezüstből készítette. Ezután még három réz domborművet alkotott, a Vitam et sanguinemet, Budavár 1686. évi visszafoglalását (1853) és a Kálvária c. (1855) kompozíciókat. Alkotásaiból több került a bp.-i és vidéki közgyűjteményekbe (MNM, Fővárosi Múz., Iparművészeti Múz. stb.), több alkótását főleg ref. templomok őrzik. Munkásságát 1964-ben az Iparművészeti Múz. gyűjteményes kiállításon mutatta be. A besztercebányai és bécsi ötvöscéh tb. tagjává választotta, tagja volt a párizsi művészegyletnek is. Írásaiban a céhek eltörlését követelte, és a munkásnevelés művészi színvonalának emeléséért szállt síkra. – Irod. Mihalik Sándor: Sz. J. ötvösmester élete, önéletírása művei (Bp., 1954); Héjjné Détári Angéla: Az ezüst XIX. sz.-i nagy mestere, Sz. J. (Művészet, 1965. 8. sz.)
