Tariska István
Tariska István (Kölcse, 1915. jún. 28. – Bp., 1989. febr. 5.): elme- és ideggyógyász, egy.-i tanár, az MTA l. tagja (1982). Egy.-i tanulmányait Debrecenben végezte (1939). Miután ideggyógyászatból szakorvosi képesítést szerzett, Sántha Kálmán mellett végzett neuropathológiai és klinikai neurológiai munkát. A II. világháborúban a frontra került és fogságba esett. Hazatérése után rövid ideig a debreceni Néplap főszerk.-je volt, majd a Népjóléti Min. Egészségvédelmi Főosztályátvezette. 1950-ben az Angyalföldi Elmegyógyintézet igazgatóh. főorvosa lett. Koholt vádak alapján 1951-től 1954-ig börtönbüntetést szenvedett. 1954-ben rehabilitálták. Az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézetben neuropathológiai laboratóriumot szervezett. 1969-ben az Orvostovábbképző Intézet neurológiai tanszékének vezetőjeként egyetemi tanári kinevezést kapott, emellett az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézet főigazgatói munkáját is ellátta. Elnyerte 1962-ben az orvostudomány kandidátusa, 1980-ban a doktori fokozatot. Jelentős volt a klinikai neuropathológia, a lassú vírusbetegségek, a szenilis bántalmak, az alkoholizmus területén kifejtett munkássága, amelyet nemzetközi figyelem is kísért. – F. m. Öregkori pszichiátriai és neurológiai kórképek neuropathológiája. Öregkori ideg- és elmegyógyászati kórképek (Bp., 1967); Orvosi pszichológia (szerk., Bp., 1974); Klinikai pszichológia (szerk., Bp., 1976); A lassú vírusfertőzések idegrendszeri következményei (Bp., 1978); A mentálhigiénés ellátás helyzete és lehetőségei Magyarországon (Népegészségügy, 1985. 2. sz.); Életesemények, reakciók, betegségek (Magy. Tudomány, 1989. 3. sz.). – Irod. Vekerdi László interjúja T. I.-nal (Magy. Tudomány, 1984. 7-8. sz.); Gallai Margit: T. I. (Magy. Tudomány, 1990. 1. sz.).
