Tavy Lajos

Full text search

Tavy Lajos (Zalatna, 1885. dec. 27.Bp., 1970. dec. 13.): kultúrmérnök. Oklevelét a bp.-i József Műegy.-en szerezte (1907). A kassai kultúrmérnöki hivatal után 1910-ben a Kulpa-szabályozási kirendeltséghez került, 1919–1928 között a Vámmentes Kikötő építkezésénél dolgozott, majd a székesfehérvári kultúrmérnöki hivatalba helyezték. Itt a Váli-völgy, a Gaja-völgy és a Velencei-tó környékének rendezését irányította és újjászervezte a Hosszúréti Öntöző Társulatot. 1935-től a győri kultúrmérnöki hivatal vezetője volt, irányította Komárom-, Esztergom-, Győr és Sopron vm.-kben a vízrendezést, amelyek közül a Nyúl község határában végzett vízmosáskötési munkálatok voltak a legjelentősebbek. 1936-tól 1942-ig a Földművelésügyi Min. Vízügyi Főosztályának munkatársa, a miskolci, a debreceni, a hódmezővásárhelyi és kassai hivatalok kerületi felügyelője volt. 1942-től a kultúrmérnöki ügyosztályt vezette, 1945-ben vonult nyugalomba. Visszatért Győrbe és beosztott kultúrmérnökként folytatta munkáját 1959-ig, amikor másodízben is nyugdíjazták. Utána Bp.-en a Vízügyi Tudományos Kutató Intézet szakértője volt haláláig. – Elnöke volt a Székesfehérvári Mérnök Egyletnek és a Mérnöki Kamara képviseletében tagja a Székesfehérvári Törvényhatósági Bizottságnak. – F. m. A nyúlhegyi vízmosáskötő munkálatok (Vízügyi Közlemények, 1936. 2. sz.); Vízmosáskötő munkálatok; A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede (1879–1939) (Bp., 1940). – Irod. Mantuáno József: T. L. (1885–1970) (Hidrológiai Közlöny, 1971).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi