Teleki Sámuel, gróf

Full text search

Teleki Sámuel, gróf (Sáromberke, 1845. nov. 1.Bp., 1916. márc. 10.): Afrika- utazó, felfedező, az MTA t. tagja (1894). A göttingeni és berlini egy.-en természettudományi tanulmányokat folytatott, majd katonai szolgálatba lépett. 1881-től ogy.-i képviselő. 1886 őszén a pozsonyi Höhnel Lajos tengerésztiszt kíséretében Afrikába utazott, 1887. ápr. 12-én érték el a Kilimandzsárót. ~ elsőnek hatolt fel az örök hó határáig. Okt.-ben a Kenya-hegységet mászta meg, szintén elsőként az utazók közül. 1888. márc. – ápr.-ban felfedezték Afrika két nagy sóstavát, melyet Rudolf-, ill. Stefánia-tónak neveztek el, és a Rudolf-tó déli partján egy működő vulkánt; ezt Höhnel ~ről nevezte el; ma is így szerepel a térképeken. 1888 nov.- ében érkeztek meg Mombassába, ahonnan 1889 tavaszán tért haza. 1893-ban a Szunda-szigeteken és Elő-Indiában járt. Expedíciója Afrika felfedezésének történetében igen nagy jelentőségű. A jórészt teljesen ismeretlen területen megtett mintegy 3000 km-es út Afrika térképéről hatalmas fehér foltot tüntetett el. Az expedíció részletes és hiteles történetét Höhnel írta meg A Rudolf és Stefánia tavakhoz (I – II., Bp., 1892) c. művében. – Irod. Gr. T. S. kutatásai Afrikában (Földr. Közl. 1889); Bendefy László: Magyar utazók Afrikában (Bp., 1934); Halász Gyula: Öt világrész magyar vándorai (Bp., 1936); Cholnoky Jenő: T. S. útja Kelet-Afrikában (Bp., 1937); Balázs Dénes: T. nyomán a Kenya-hegyen (Turista, 1966. okt.).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi