Tisza Kálmán
Tisza Kálmán (Geszt, 1830. dec. 16. – Bp., 1902. márc. 23.): politikus, miniszterelnök, nagybirtokos, az MTA tagja (t. 1880, ig. 1881). ~ Lajos bihari adminisztrátor fia, ~ István apja. 1848-ban a Batthyány-kormány vallás- és közoktatásügyi min.-ában segédfogalmazó. A Honvédelmi Bizottmányt Debrecenbe is követte. A szabadságharc leverése után másfél évre külföldre emigrált. Határozottan fellépett az 1859, szept. 1-i pátens protestáns autonómiát veszélyeztető intézkedései, majd a m. törvényhozást a birodalmi tanácsnak alárendelő „októberi diploma” ellen, s ezzel mint az alkotmányosság védelmezője nagy népszerűségre tett szert. 1860-ban visszautasította Bihar vm.-i főispáni tisztjét. Az 1861-i ogy.-en a képviselőház alelnöke. A Deák körül csoportosuló „felirati párttal” szemben ~ a „határozati párthoz” csatlakozott, majd nagybátyja, Teleki László öngyilkossága után a párt irányítását is kezébe vette. Az 1865-i ogy.-től Ghyczy Kálmánnal egy évtizedig az ún. „balközép” vezére. A kiegyezést a Deák által megvalósított formában ellenezte, s pártjával az 1868. ápr. 2-án közzétett „bihari programban” állást foglalt a közös minisztériumok és a delegációk ellen, s célul tűzte ki az önálló m. hadsereg, a saját pénzügyi és kereskedelmi rendszer megteremtését. Így az ellenzéki választók egy részét leválasztotta és elvonta a „48-asoktól”, s ezzel pártja a parlamentben döntő jelentőségre tett szert. 1875. márc. 1-én az adott közjogi berendezkedés teljes elfogadásával a „balközép” és a meggyengült kormánypárt fúziója révén megteremtette a Szabadelvű Pártot, mely három évtizeden át megszakítások nélkül kormányozta az országot. A fúzió kialakította és a kormányzat bázisává tette a nagybirtokos osztály politikai egységét, egy párt keretébe összefogva az arisztokrata nagybirtokos és a középnemesi nagy- és középbirtokos rétegeket, majd a hozzájuk felzárkózó, megerősödő nagytőkés osztályt. A fúzió után ~ előbb rövid megszakítással 1875. márc. 2-től 1887. febr. 11-ig belügyminiszter (1875. okt. 20-ig a Wenckheim-kormányban) majd 1875. okt. 20-tól 1890. márc. 13-ig miniszterelnök, emellett rövidebb-hoszszabb ideig felváltva más miniszteri tárca (pénzügy, király személye körüli) birtokosa is volt. ~ kormányzata a Szabadelvű Pártnak szinte az egypárturalmi rendszer határáig elmenő parlamenti hegemóniáját jelentette. ~ sokat emlegetett parlamenti művészete abban állt, hogy pártjának frakciói között ügyeskedett, kompromisszumokat közvetített, személyi tekintélyével és a tőle függő képviselők tömegével, az ún. mamelukokkal biztosította a pártegység fennmaradását. Miniszterelnöksége alatt szilárdan a dualizmus 1867-ben lefektetett alapelvei szerint kormányzott. Az ő idejére esik a dualista államberendezkedés megerősödése, végleges formáinak kialakulása, valamint a két állam dualista együttélésének legkonszolidáltabb periódusa. 1878-ban kedvezőtlenebb feltételekkel megújította a gazdasági kiegyezést Ausztriával. Külpolitikai kérdésekben teljes támogatást nyújtott gr. Andrássy Gyula külügyminiszternek Bosznia okkupációjához és a hármas szövetség kialakításához. Kísérletet tett arra, hogy a feudális rendszertől örökölt autonóm törvényhatósági és kommunális rendszerből egységes, centralizált polgári közigazgatást és korszerű államapparátust építsen ki, amely egyúttal az uralkodó osztályoknak a tömegmozgalmakkal szembeni védelmét is ellátja. Ezt szolgálták a törvényhatóságok és községek jogállását szabályozó törvény, az állami számvevőszék és adóadminisztráció megszervezése, a csendőrség és a bp.-i államrendőrség felállítása, a polgári büntetőtörvénykönyv (Csemegi-kódex), az iskolatörvények (Trefort) stb. Emellett a megyerendszer sok feudális maradványt megőrzött, és nem vált modern polgári közigazgatási szervezetté, ~ a közigazgatási apparátus kiépítése során a tönkremenő, nagyszámú kis- és középbirtokos nemesi, dzsentriréteget igyekezett a hivatalokba átmenteni és belőle a nagybirtokos osztályuralom számára megbízható végrehajtó hatalmi szervezetet teremteni. A kapitalista gazdálkodás intézményes jogi kereteinek kiépítése jórészt ~ kormányzatának időszakára esik (az ipar állami támogatása, a hitelélet szabályozása, a Magy. Államvasutak kiépítése stb.). Nemzetiségi politikáját a nem magyar ajkú népeknek a politikai életből és a közigazgatási gépezetből való kiszorítása, az iskolatörvényekben mutatkozó magyarosítási törekvés jellemezte. Kormányzati módszereinek belső ellentmondásai, táborának korruptsága, az ellenzékkel szembeni erőszakossága az évek során aláásta ~ tekintélyét és fokozatosan összekovácsolta ellenzékének egységét, s 1889-ben az állami szuverenitást korlátozó, a parlament újoncmegajánlási jogát megszorító véderő-törvényjavaslat ellen mozgósította a kérdésre érzékeny közvéleményt, utcai tüntetésekkel elősegítve ~ bukását. Ez 1890-ben következett be, amikor ~nak sikerült azt a látszatot keltenie, hogy az emigráns Kossuth Lajos m. állampolgárságának védelme miatt az udvar kényszerítette lemondásra. Haláláig pártjának egyik prominens tagja maradt. Politikai körökben „Generális” néven emlegették. – M. Parlamenti felelős kormány és megyei rendszer (Pest, 1865). – Irod. Gratz Gusztáv: Modern magyar államférfiak. T. K. (Huszadik Század, 1902); Vécsey Tamés: T. K. (Celldömölk, 1931); M. Kondor Viktória: Az 1875-ös pártfúzió (Ért. a tört. tud. köréből, Bp., 1959); Magyarország története (III. Bp., 1964). – Szi. Mikszáth Kálmán: Az én kortársaim (Bp., 1904).
