Tóth Aladár
Tóth Aladár (Székesfehérvár, 1898. febr. 4. – Bp., 1968. okt. 18.): zenetudós, zeneesztéta, az Operaház igazgatója, Baumgarten-díjas (1930, 1940), Kossuth-díjas (1952). A bp.-i tudományegy.-en bölcsészdoktori oklevelet nyert (1925) Adatok Mozart zenedrámáinak esztétikájához c. disszertációjával. 1920-tól írt zenekritikákat az Új Nemzedék c. napilapba: a Zenei Szemle főmunkatársa (1926–29), majd a Nyugat és a Pesti Napló zenekritikusa volt (1923–39). Jelentős képviselője volt a tudományos igényű, egyszersmind népszerű zenei ismeretterjesztésnek. Feladatának tekintette elsősorban Bartók Béla és Kodály Zoltán, de a felnövő ifjabb zenészek, Bárdos Lajos, Vásárhelyi Zoltán stb. méltatását is. Weiner Leó és Dohnányi Ernő munkásságában felismerte a hagyományos eszköztár mellett az új elemeket is. Szabolcsi Bencével szerk. a Zenei Lexikont (1930–31) s pótkötetét (1935). A lexikonba írt több címszava (például Mozart és Beethoven) a Zenei Lexikon új kiadásában (1965) ismét megjelent. 1937-ben feleségül vette Fischer Annie zongoraművésznőt. A fasizmus növekvő térhódítása miatt feleségével 1940-ben emigrált Svédo.-ba. Emigrációjának utolsó éveiben már svédül is tartott előadásokat. 1946-ban visszatért Mo.-ra, ez év végén kinevezték az Operaház ig.-jává. A színház társulatába számos fiatal tehetséget szerződtetett. Virágzó Mozart-kultúrát teremtett, évekre szerződtette Otto Klemperer karmestert. 1951–56-ban vitában állt a kulturális politikai irányítással – Wagner és Bartók (Csodálatos mandarin) mellőzése miatt. 1956 őszén nyugalomba vonult, ettől kezdve visszavonultan élt, bár figyelemmel kísérte a m. zenei élet eseményeit. – F. m. Mozart Figarója (Bp., 1928); Zoltán Kodály (Wien, 1934); Liszt Ferenc a magyar zene útján (Bp., 1940); Verdi művészi hitvallása (Bp., 1941); Mozart (Szabolcsi Bencével, Bp., 1941); Tóth Aladár válogatott zenekritikái, 1934–1939 (Az előszót írta Lukács György. Sajtó alá rendezte és utószóval ellátta Bónis Ferenc; Bp., 1968). – Irod. Szabolcsi Bence: T. A. 70 éves (Magy. Zene, 1968. 1. sz.); Kecskeméti István: T. A. zenekritikusi öröksége (Muzsika, 1968. 12. sz.); Kórody András: Az operaigazgató emlékezete (Magy. Zene, 1968. 4. sz.); Újfalussy József és Mihály András gyászbeszéde (Muzsika, 1968. 12. sz.); Keszi Imre: T. A. (Irodalomtört., 1969. 1. sz.); Breuer János: Az „ismeretlen” T. A. (Ismeretlen levelek, kiadatlan írások, Muzsika 1976. 3., 4., 7. sz.). – Szi. Asztalos Sándor: Mintha halottak üzennének (vers, Muzsika, 1968. 12. sz.).
