Tóth János
Tóth János (Zalaegerszeg, 1899. dec. 12. – Bp., 1978. szept. 30.): építész festő, szakíró. Tanulmányait a bp.-i József Műegy.-en végezte (1917-21). 1921-ben mint végzett diplomás építészmérnök Keszthelyen a Gazdasági Akad.-n tanult. Egy év múlva Szombathelyre ment, ahol városi főmérnök, majd tanácsnok volt 25 éven át. Ez idő alatt több középületet, emlékművet tervezett. Olaszo.-i tanulmányútja után 1932-ben indult első népi építészeti gyűjtőútjára. 1936-ban a szegedi egy.-en magántanári képesítést kapott. 1938-ban írt tanulmányát: Így épít a vasi nép Le Corbusier meleg sorokkal üdvözölte. A „Falusi épületek fejlődése a nyugati végeken ” című doktori értekezése 1940-ben, a „Sághegy pincéi” Szombathelyen 1942-ben jelent meg. A II. világháború után Bp.-re költözött, a fővárosban is városépítészeti munkában vett részt. 1949-től az Ipari Épülettervező Vállalatnál, majd a Lakóépülettervező Vállalatnál dolgozott, végül 1966-ig – nyugdíjba vonulásáig – az Építésügyi Minisztériumban a népi műemlékek ügyével foglalkozott. Jelentős része volt a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeum létrehozásában. Mint festőnek művészetét a Balaton inspirálta. – F. m. Népi építészetünk hagyományai (Bp., 1961); Göcsej népi építészete (Bp., 1965); Az Őrségek népi építészete (Bp., 1971).
