Tóth Tihamér
Tóth Tihamér (Szolnok, 1889. jan. 14. – Bp., 1939. máj. 5.): egyházi író, r. k, püspök, egyetemi tanár. Teológiai tanulmányait Bp.-en és Bécsben végezte. A teológiai doktorátus megszerzése után rövid ideig Hevesen segédlelkész, majd Gyöngyösön hitoktató volt. 1913-tól az egri hittudományi főisk. tanára. 1918-tól a bp.-i központi papnevelő tanulmányi főfelügyelője, 1931-től kormányzója. 1924-től a bp.-i tudományegy. magántanára. 1925-től a hitszónoklattan ny. r. tanára, az egyetemi templom hitszónoka. 1927-ben c. apáttá, majd pápai prelátussá nevezték ki. 1938. máj. 28-tól veszprémi segédpüspök, majd 1939. márc. 3-tól veszprémi püspök. A serdülő- és ifjúkor pedagógiai kérdéseivel foglalkozó könyvei a korszak valláserkölcsi nevelésének legjellegzetesebb termékei. A Horthy-rendszert támogató klerikalizmus egyik legismertebb ideológusa volt. – F. m. A magyarországi egyház joga vagyonához és a szekularizáció (Eger, 1914); Levelek diákjaimhoz (Bp., 1919); Az intelligencia lelki gondozása (Bp., 1923); Ne igyál! (Bp., 1923); Dohányzol? (Bp., 1923); A tiszta férfiúság (Bp., 1924); A művelt ifjú (Bp., 1924); A jellemes ifjú (Bp., 1925); Hiszek egy Istenben (Bp., 1932); Tóth Tihamér ősszegyűjtött munkái (I-XXII., Bp., 1935 – 38). – Irod. Juhász Vilmos: T. T. (Vigilia, 1947); Bóka László: Arcképvázlatok és tanulmányok (Bp., 1962).
