Turán Pál
Turán Pál (Bp., 1910. aug. 18. – Bp., 1976. szept. 27.): matematikus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1948, r. 1953), Kossuth-díjas (1949, 1952). A Pázmány Péter Tudományegy.-en 1933-ban matematika–fizika szakos középisk. tanári, 1935-ben matematikából bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1938-ig magántanításból élt, 1938-tól 1947-ig középisk. tanár volt. 1945-ben egy.-i magántanárrá habilitálta a bp.-i tudományegy. 1947-ben a koppenhágai egy.-en vendégprofesszor, 1948-ban az Instituty for Advanced Study-ban (Princeton, USA) adott elő. 1949-től haláláig az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) professzora volt. A 20. sz. egyik legkiválóbb m. matematikusa, alkotásai nemzetközi jelentőségűek. Rendkívül széles érdeklődésű kutató, a matematika csaknem valamennyi ágában jelentőset alkotott. Több nemzetközi matematikai folyóirat szerk. bizottságának tagja (Acta Arithmetica, Journal of Number Theory, Archiv für Mathematik). Felelős szerk.-je volt a Matematikai Lapoknak. A Bolyai János Matematikai Társulat elnöke, a Tudományos Minősítő Bizottság matematikai szakbizottságának tagja, az MTA Matematikai Kutató Intézetének osztályvezetője. Vizsgálataiban központi helyet foglalt el az analitikus számelmélet, különösen a Riemann-sejtéssel összefüggő problémakör. Ezzel kapcsolatban jutott el legjelentősebb felfedezéséhez, a hatványösszeg-módszer megalkotásához, melyet ma világszerte mint ~-féle módszert ismernek. Ezzel hatékony és teljesen új utat talált a prímszámelmélet nagy megoldatlan problémáihoz és számos tételt bizonyított be, amelyek más, ismert módszerrel meg sem voltak közelíthetők. Ezzel kapcsolatos tételei hatást gyakoroltak a diofantikus approximáció elméletére, és ezen elmélet új fejezeteit alkotják. A hatványösszeg-módszert joggal nevezik a matematikai analízis új módszerének, mert a matematikai analízis számos régi problémájának megoldásához vezetett. A kvázianalitikus függvények, a trigonometrikus és majdnem-periodikus polinomok értékkészlet-eloszlása és gyökei eloszlásának számos kérdése a ~-módszerrel volt tisztázható. Az interpolációval és mechanikus kvadratúrával, valamint a komplex függvénytannal foglalkozó dolgozatai a Fejér-féle iskola közvetlen folytatásának tekinthetők. Tőle származik a „funkcionális algebra” (később „algebrai egyenletek analitikus elmélete”) kutatási irányzata is. ~-tól származik a gráfelméleti szélsőérték. Az általa kutatott gráfproblémák új irányzatot jelentenek e tudományágban. – F. m. Az analízis egy új módszeréről (Bp., 1952; német és kínai bővített és átdolgozott kiadás); On interpolation (I–III., Erdős Pállal, Ann. of Math., 1937, 1938, 1940); On Riemann's hypothesis (Acad. de Sci. de l'URSS. Bull., 1947); On some approximative Dirichlet volynomialis in the theory of the zetafunction of Riemann (Det Kgl. Danske Videnskabernes Selskab., 1948); On Carlson's theorem in the theory of zeta function of Riemann (Acta Math. Acad. Sci. Hung., 1951); On the theory of mechanic quadrature (Acta Sitt. ac. Sci., 1950); A funkcionális algebrához (Bp., 1963); Eine neue Methode derAnalysis und deren Anwendungen (Bp., 1953). – Irod. Rényi Alfréd: T. P. matematikai munkássága (Matem. L., 1960. 4. sz.); Péter Rózsa: T. P. emlékezete (Népszabadság, 1976. okt. 8.); Alexits György: T. P. (Magy. Tud., 1977. 3. sz.).
