Türr István
Türr István (Baja, 1825. aug. 11. – Bp., 1908. máj. 3.): tábornok. Isk. tanulmányait megszakítva önként jelentkezett katonai szolgálatra (1842) és az 52. osztrák gyalogezreddel került 1846-ban Lombardiába. Milánóban érte az 1848-as forradalom, ahonnan Radetzky tábornok visszavonuló seregeivel együtt távozott. Mint hadnagy vett részt az Ausztria és Piemont közötti háborúban, de a fegyverszünet alatt, 1849. jan. 19-én átállt a piemonti hadsereghez. Századosi rangra emelték és egy magyar légió szervezésével és vezetésével bízták meg. Miután a légiót feloszlatták, ~ csapatával a badeni felkelőkhöz csatlakozott és ezredesi rangot ért el. A forradalmak bukása után, 1850 – 1853 között Svájc, Franciao., Anglia és főképpen Piemont a tartózkodási helye, ahol Winkler Lajossal, az 1849-ben Velencében szervezett magyar légió vezetőjével együtt bekapcsolódott a mazzinista konspirációkba, melyek végül is elvezettek a sikertelen milánói felkeléshez (1853. febr. 6.). Winklerrel együtt elfogták és Tuniszba száműzték. A krími háború alatt először török, majd angol szolgálatban állt.. Mind hadianyagbeszerző a román fejedelemségekben járt, de az osztrákok letartóztatták és á brassói haditörvényszék halálra ítélte (1856. febr. 23.), míg végül is angol közbelépésre szabadult ki fogságából. 1859-ben Garibaldi vadászcsapatában küzdött az osztrákok ellen és megsebesült. Az 1860. évi szicíliai expedícóban az „Ezer” részese volt és Garibaldi első hadsegédévé, majd a hadsereg főfelügyelőjévé és tábonokká nevezte ki. Vezetése alatt állt a XV. hadosztály, melyhez a nemzetközi dandár tartozott, és ide osztották be az 1860. júl. 16-án megalakított magyar légiót is. Nápoly elfoglalása után a város és a tartomány katonai parancsnoka lett. A volturnói csatában (1860. okt. 1 – 2.) a tartalék haderőt irányította, ennek részvétele döntően hozzájárult a győzelemhez. A demokratikus-köztársasági erők és a cavourista monarchista párt közötti küzdelemben az utóbbiak mellett foglalt állást. Az olasz kir. hadsereg altábornagya lett. III. Napóleon francia császárral rokoni kapcsolatba került, bizalmasává vált a monarchista Európa vezető köreinek. A turini kormány megbízottjaként komoly szerephez jutott az itáliai magyar légió átszervezése során mint a légió főfelügyelője és hozzájárult a garibaldista elemek kirostálásához, valamint e katonai alakulat alkalmassá tételéhez a brigantaggio elleni küzdelemre (1861 – 62). Az 1886-os háború idején diplomáciai missziókat teljesített és katonai szervezésre kapott megbízást Szerbiában, de ennek realizálása a közbejött fegyverszünetek miatt elmaradt. Az 186-es osztrák-magyar kiegyezés után felajánlotta szolgálatait Bp.-en és Bécsben egyaránt. Franciao., Olaszo. és Ausztria-Mo. poroszellenes szövetségének tervén munkálkodott (1868 – 69). A poroszfrancia háború és III. Napóleon bukása után viszont a Monarchia, Németo. és Olaszo. hármas szövetségének lett a szószólója. Széles körű nemzetközi és hazai kapcsolatait merész vállalkozások szolgálatába állította. Jól ismert neve azonban sorra olyan nagy vállalkozásokat fémjelzett, amelyek hamarosan csődbe jutottak (a Panama-csatorna építésének előkészítő munkálatai Lesseps Ferdinánddal az 1870-es években, a Korinthoszi-csatorna építésének megkezdése a 1880-as években), és a terveket mások valósították meg. Számtalan tervet vetett fel Mo. csatornahálózatának bővítésére, melyekből végül is a Ferenc-csatornahálózat valósult meg (az 1870-es években). Szerepet vállalt a szabadkőműves mozgalomban is. Szót emelt a népoktatás fejlesztéséért (Corvinatársulat alapítása, 1870). Írásai néhány kisebb röpiratától eltekintve (A marsalaí ezer. Válasz Bertani „Bosszú a síron túl” című művére, Pest, 1870; Krivácsy József ezredessel szemben kiadott vitairata olasz nyelven, Milano, 1864) hírlapi cikkekre, visszaemlékezésekre (Magyar Hírlap, 1903. okt. 4. – dec. 20.), vállalkozásaival kapcsolatos terveire szorítkoznak és nagy számban találhatók a legkülönbözőbb európai és hazai újságok hasábjain. – Irod. C. PecoriniManzoni: Storia della 15a divisione T. nella campagna del 1860 in Sicilia e Napoli (Firenze, 1876); Gonda Béla: T. tábornok (Bp., 1925); Koltay-Kastner Jenő: T. I. 1860 ban (Bpesti Szle, 1929); A Kossuth-emigráció Olaszországban (Bp., 1960); Lukács Lajos: Garibaldi magyar önkéntesei és Kossuth 1860 – 61-ben (Bp., 1962); Etienne T. en 1860 (Il Risorgimento in Sicilia, 1965. 1 – 2, sz.); Garibaldi e l’emigrazione ungherese 1860 – 1862 (Modena, 1965).
